Károlynak és Vilmosnak eszük ágában sincs teljesíteni Harry követelését: a király és fia nem hajlandók meghunyászkodni

Harry tűkön ülve várja, hogy apja és bátyja bocsánatot kérjenek tőle, ám a pletykák szerint sem az uralkodó, sem pedig a trónörökös nem fog így tenni, még akkor sem, ha ezzel békét teremtenének a palotában.

A koronázáson végre megtörhetne a jég

III. Károly koronázási ceremóniájára május 6-án kerül majd sor az angol és brit uralkodók koronázótemplomában, a Westminster-apátságban, ahol Kamilla fejére is korona kerül. A brit szokásjog alapján ugyanis a mindenkori király feleségét a „Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím és külön királynői korona illeti meg, valamint ugyanúgy felségnek kell őt szólítani, ahogyan a királyt. Az ünnepséggel kapcsolatban egyre több részlet lát hétről-hétre napvilágot, azt azonban továbbra sem tudni biztosan, hogy Harry és Meghan Markle részt vesznek-e a díszes koronázáson. Az tudvalevő, hogy Károly meghívta a sussexieket, és nagyon szeretné, ha jelenlétükkel ők is emelnék a jeles nap fényét, Harry azonban állítólag már korábban kijelentette, hogy csak akkor hajlandó Nagy-Britanniába utazni, ha családja végre pontot tesz ügyük végére, és mindannyian bocsánatot kérnek tőle és feleségétől. Nos, mint kiderült, erre valószínűleg nem fog sor kerülni, Károly és Vilmos ugyanis nem hajlandók megalázkodni Harry és Meghan előtt. Galériánkban olvashatod a további részleteket!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Volt egy valami, amit Viktória királynő egyenesen gusztustalannak tartott és ki nem állhatott, pedig egy igencsak természetes dologról van szó. Az uralkodónő azonban annyira undorodott ettől, hogy még lányainak is megtiltotta, hogy csinálják.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Szűznél anyagi kérdések vagy hosszabb távú tervek kerülhetnek előtérbe.
Sztárok
Tara Reid hihetetlen átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, de nem pozitív értelemben: az Amerikai pite 50 éves sztárja csak árnyéka egykori önmagának, szinte már felismerhetetlen fiatalkori...
Lifestyle
A Skorpió hajlamos lehet túl sok jelentést tulajdonítani egy apró jelnek.
Fashion&Beauty
A kagylófülbevalók tökéletes trendnek számítanak, ha a következő nyári vakációdon valami játékos, mégis elegáns kiegészítőre vágysz. Egy kicsit nosztalgikusak, egy kicsit bohémek, ugyanakkor...
Sztárok
A legtöbb F1 rajongónak a futam izgalmai miatt volt emlékezetes az idei Monacói Nagydíj, sokan a vendégek és a divat miatt kísérték figyelemmel a versenyhétvégét.
Utazás
A nyári utazások idején a legtöbben a pihenésre koncentrálnak, pedig egy idegen helyen a biztonságra is érdemes figyelni. Egy meglepően egyszerű trükk most az internetet hódítja meg.