Sztárok

Férje, majd új élettársa is öngyilkos lett: felemésztették a gyötrelmei a gyönyörű énekesnőt, végül ő is a halálba menekült

Dalida a francia sanzon egyik legnagyobb alakjaként vonult be a történelembe, ám az óriási szakmai sikerek mellett magánélete kudarcok sorozata volt. Fájdalmaival nem tudott megbirkózni, ezért egy nap végzetes lépésre szánta el magát.

Tragikus sors

Dalida Kairó egyik keresztény külvárosában született 1933-ban Yolande Gigliotti néven, s mivel olasz származású édesapja a kairói operaház zenekarának hegedűse volt, rendkívüli muzikalitást örökölt tőle. Azonban nemcsak tehetséges, hanem elképesztően gyönyörű is volt, amire már fiatal korában felfigyelt a környezet, végül 21 évesen Egyiptom szépségkirálynőjének választották, s a kis titkárnő szürke élete egycsapásra megváltozott. Elhalmozták ajánlatokkal, de ő inkább 1954 karácsonyán álmai városába, Párizsba utazott, ahol eleinte kabarékban lépett fel – egy napon aztán rámosolygott a szerencse, ugyanis felfedezte Lucien Morisse, Az Europe 1 rádió zenei szerkesztője, aki később feleségül is vette. Az énekesnő 1955-ben szerepet kapott a Tutenkámen álarca című filmben, de csak a következő évben vált ismertté, amikor a párizsi Olympia színpadán a Jövő sztárjai című műsorban bemutatkozhatott. Az igazi áttörés csak ezután következett: majd egymás után jöttek a híresnél híresebb slágerek, ő maga pedig hatalmas népszerűségre tett szert. Ám az őt ért megrázkódtatások miatt az élete egy ponton teljesen kisiklott…

Dalida az 1960-as években Juliette Greco mellett a francia sanzonéneklés jelképes alakjává vált. Alain Delonnal közösen előadott Paroles című száma örökzöld világsláger lett, s ő énekelte a Fekete Orfeusz című film gyönyörű dalát is.
Kattints a további képekért!

Peg Entwistle képtelen volt feldolgozni, hogy sosem sikerült befutnia filmsztárként, ezért tragikusan fiatalon, mindössze 24 esztendősen végzetes lépésre szánta el magát...

Leadfotó: Graphic House/Archive Photos/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos egy nagy lehetőség előtt áll. Heti horoszkóp. III.21. - IV.20. Kos Ezen a héten lehetőséget kapsz arra, hogy meghozz egy régóta halogatott döntést. A csillagok segítenek abban, hogy...
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.
Sztárok
Bár a néhai Diana eljegyzési gyűrűje a mai napig a világ egyik legikonikusabb ékszerének számít, melynek eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen, Erzsébet királynő egyáltalán nem volt elégedett a...