Híres volt csillapíthatatlan szexuális vágyáról: falta a férfiakat a legendás magyar színésznő, mégis mindig magány gyötörte

Jászai Mari, a Nemzeti Színház nagyasszonya, az egyik legnagyobb magyar tragika egész életében arra vágyott, megtalálja az igaz szerelmét, akivel haláluk napjáig kitartanak egymás mellett – a sors azonban másként rendelkezett.

Kutatta az igazit

Jászai Mari 1850. február 24-én látta meg a napvilágot Krippel Mária Annaként a Komárom megyei Ászáron. Gyermekkorában nem bánt vele kegyesen az élet: édesanyját ötéves korában vesztette el, ezután Pannonhalmán nevelte egy rokona, majd a négy elemi után apja és rideg mostohája cselédnek adta – kínkeserves időszak volt ez számára, évekig szennyes szalmán hált, éjfélkor fölkeltették a nagymosás végett, patkányok rágták széjjel a haját. Tizenhat évesen megszökött egy vándortársulattal, ugyanis az volt az álma, hogy színésznő lesz belőle – a világot jelentő deszkákra először statisztaként lépett, és rövidesen már Jászai Mariként a Budai Népszínházban játszott kisebb szerepeket. Itt ismerkedett meg első és egyetlen férjével, a nála tíz évvel idősebb Kassai Vidorral: két évig tartó házasságuk rendkívül viharos volt, a férfi semmiben nem támogatta feleségét, és nem ismerte el szakmai tudását sem. Noha a színésznő a válásuk után többé már nem állt oltár elé, szüntelenül az igaz szerelmet kutatta, s számos afférba bonyolódott – kalandjaiból pedig soha nem csinált titkot. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kiss Manyi szerelmi élete korántsem alakult sikeresen: a színésznő nagy álma volt, hogy kimondja a boldogító igent szíve választottjának, a sors azonban más-más utat szánt a fiataloknak.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...