Sztárok

Királynőként tér vissza a mozikba Horváth Lili

Fantasztikus átalakuláson ment keresztül hazánk egyik legsokoldalúbb színésznője, Horváth Lili a mozikban március 9-től látható Hadik kedvéért. A fordulatos kalandfilmben a XVIII. század karizmatikus uralkodóját, az osztrák, a cseh és a magyar trónt negyven éven át birtokló Mária Teréziát alakítja.

A XXI. századi nőtípust testesítette meg a maga idejében

„Hihetetlen időutazás volt számomra a Hadik forgatása. A keszthelyi kastélyban rögzítettük a jeleneteimet meseszép környezetben, fenséges külsőt kölcsönző kosztümökben, szoros fűzőbe kötve, kipúderezve, paróka alatt valóban úgy éreztem magam, mint egy királynő. A hiteles szerepformálás ugyanakkor komoly koncentrációt, fegyelmezettséget igényelt, ahol az összes pillantásnak, gesztusnak jelentősége volt. Feszes menetrendet követtünk. Egy egész héten át, napi 12 órán keresztül dolgoztunk” – elevenített fel a forgatási emlékeit Horváth Lili, aki hozzátette, hogy tökéletesen tudott azonosulni a karakterével. Szerinte Mária Terézia, korát megelőzve, a XXI. századi nőtípust testesítette meg a maga idejében, aki anya volt, uralkodó és ezek mellett rengeteg mással is foglalkozott. A film pedig azért különösen érdekes még, mert betekintést enged az uralkodó és legkedvesebb huszárja, Hadik András lojalitásra épülő, bensőséges kapcsolatába is.

Tordy Géza, Reviczky Gábor, Hirtling István és Forgács Péter is szerepet kapott a Hadikban

Az ütközetekkel, fogolyszöktetéssel, ostrommal, kard- és pisztolypárbajokkal kísért film nem csupán pergő akciókban bővelkedik, hanem egyedülálló módon 64 szöveges szerepet játszó színészt is felvonultat. A Mária Teréziát megformáló Horváth Lili mellett a főhőst Trill Zsolt, a további szerepeket pedig Molnár Áron, Szalma Tamás, Szabó Győző, László Zsolt, Julia Jukobowska valamint Sághy Tamás, Bordán Lili, Reviczky Gábor, Lábodi Ádám, Forgács Péter, Sztárok Andrea, Hirtling István, Mucsi Zoltán, illetve Tordy Géza, Körtvélyessy Zsolt, Kovács Lajos és Derzsi János alakítják.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Hadik a Nemzeti Filmintézet támogatásával a B&L Line gyártásában készült, producere Nagy Endre (56 csepp vér, A rózsa éneke). Rendezője Szikora János neves színházi és filmrendező (Kaméliás hölgy, Ítélet és kegyelem), technikai rendezője Dyga Zsombor (Aranyélet, Köntörfalak), akciórendezője Gulyás Kiss Zoltán. A film operatőre Győri Márk, korosztálya kiemelkedő művésze (Víkend, Varga Katalin balladája, Hétköznapi kudarcok).

Fotó: Takács Gergely

Olyan Fellini-klasszikusokat tűznek majd műsorra, mint az Országúton, Az édes élet, a 8 és fél, a Casanova vagy épp a Cabiria éjszakái.

Leadfotó: Takács Gergely

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.