Öltöztetőnője bosszút forralt a legendás magyar színésznő ellen: elrejtőzve várt rá, majd saját lakásában tört az életére

Márkus Emília, másnéven a „Szőke Csoda”, a Nemzeti Színház úgynevezett Paulay-korszakának egyik legnagyszerűbb színművésznője volt. Élete tele volt sikerekkel és izgalmakkal, ráadásul a drámai, már-már hollywoodi filmekbe illő események sem kerülték el.

Óriási ikon volt

Márkus Emília 1860. szeptember 10-én látta meg a napvilágot Szombathelyen. Nagybátyja, Horváth Boldizsár egykori igazságügyi miniszter házában került közel a művészetekhez, kislányként pedig Liszt Ferenc jelenlétében szavalta el Vörösmarty Mihálynak a zeneszerzőhöz írt ódáját – nem csoda, hogy a vérében volt a tehetség. 1874-ben korengedéllyel lett a Színművészeti Akadémia hallgatója, s már diplomája megszerzése előtt egy évvel, 1877-ben szerződtette a Nemzeti Színház. Júliaként lépett először színpadra az ország első társulatában, s összesen 17 Shakespeare-hősnőt játszott el – többek között volt Ophelia, Desdemona, Kleopátra, Lady Macbeth. Naivából lett ünnepelt drámai színésznő, egyformán remekelt klasszikus és kortárs drámákban, kiváló talentumának köszönhetően pedig hamar az ország egyik kedvence lett. Eseménydús életében azonban előfordultak hajmeresztő pillanatok: részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bulla Elma maga volt a megtestesült elegancia: a Kossuth-díjas művész táncos csodagyerekből lett felejthetetlen színésznő, aki a világot jelentő deszkákon és a magánéletben is lenyűgözött mindenkit.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.