Sztárok

Egy ország leste minden mozdulatát színpadon és filmvásznon, mégis magányosan érte a halál - ezért nem temették el soha Darvas Ivánt

Pár nappal 82. születésnapja előtt, 2007. június 3-án hunyt el Darvas Iván, a 20. század magyar színház- és filmművészetének egyik legjelentősebb alakja, a Nemzet Színésze. Bár fénykorában egy egész ország imádta, utolsó éveiben szinte teljesen kirekesztette életéből a nyilvánosságot. Sokan azt sem tudják, kik és hol őrzik a néhai színészkiválóság földi maradványait.

Tudta, hogyan kell hatást gyakorolni a közönségre

Szakmai- és magánéletében egyaránt vibrált körülötte a levegő: elegáns, nagyvilági modort sugárzó, karakteres színész volt, aki a színpadon és a filmvásznon egyaránt tudta, hogyan kell hatást gyakorolni a közönségre, civilként pedig sokáig bohém életet élt, amit az is jelez, hogy három feleséget "fogyasztott el" hosszú élete során. Darvas Iván, a kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas magyar színész már életében igazi legendává vált: csupa nagybetűvel írta be nevét a hazai színház- és filmművészet történetébe, s pályafutása alkonyán, 2000-ben még a Nemzet Színésze kitüntetést is megkaphatta.

Darvas Szilárd néven látta meg a napvilágot 1925. június 14-én, és gyermekkorát Prágában töltötte: csak a harmincas évek végén költözött családjával Magyarországra. A Színiakadémiát sosem fejezte be, részben a második világháború miatt, részben pedig azért, mert már növendékként állást kínált neki a Várkonyi Zoltán nevével fémjelzett Művész Színház. 1956-ig a Madách Színházban is fellépett, az '56-os események következtében azonban kettétört a pályája. Forradalmi bizottságot szervezett, hogy bátyját, Darvas Attila tervezőmérnököt kihozza a börtönből. A forradalom leverését követően mindezért 32 hónap börtönre ítélték, szabadulása után pedig egyetlen színház sem szerződtette. A hatvanas évek első felében tért vissza szeretett mesterségéhez, majd a József Attila Színházban és a Vígszínházban vált kora egyik legnagyobb, legsokoldalúbb, legmeghatározóbb színművészévé. Élete utolsó éveiben Darvas Iván kirekesztette életéből a nyilvánosságot: magányosan, a külvilágtól elvonulva érte a halál 2007 júniusában. De hogyan készült az elmúlásra, és miként szelídült meg a magánéletében a korábban kicsapongó természetéről elhíresült színésznagyság?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozd fel galériánkat, és máris megtudhatod!

2006. január 19-én örökre lehunyta szemeit Agárdy Gábor, a Nemzet Színésze. A kiváló művész, aki ikonfestőként is letette névjegyét, kilátástalan küzdelmet vívott szörnyű betegségével, a rákkal, mely rányomta bélyegét élete utolsó hónapjaira.

Leadfotó: Facebook/filmkolcsonzo

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.