Így néznek ki ma az Addams Family-filmek szereplői – Van, akit fel sem ismerni!

Megváltoztak az egykori szereplők az elmúlt harminc évben.

Egy régi-régi történet

Bár a legtöbben a 90-es évekbeli filmek kapcsán ismerik az Addams Family-t, történetük valójában már 1938-ban elkezdődött. Egy amerikai rajzfilmes, Charles Addams alkotta meg őket és 50 éven át képregény formájában publikálta a család szórakoztató sztorijait a The New Yorker című lapban, képregény formájában. 1964-ben aztán filmsorozat is készült Addamsékról, amelyben már minden egyes karakter megkapta azt a nevet, ahogy ma is ismerjük őket. Több Addams Family spin-off is megjelent akár film, akár rajzfilm formájában az évek során, ám a legnagyobb sikert mégis a 90-es évek mozijai hozták meg a történetnek.

Amióta pedig berobbant a Wednesday sorozat Jenna Ortegával, újra virágkorát éli az Addams Family kultusza, aminek első része, A galád család 1991-ben készült, míg a második, az Addams Family 2. – Egy kicsivel galádabb a család 1993-ban. A Netflixes sorozatnak köszönhetően újra feléledt az imádnivalóan gonosz, és kissé bizarr család iránti érdeklődés. Ebből az apropóból érdemes egy pillantást vetni a franchise korábbi sztárjaira, az örökké szenvedélyes Morticiára és Gomezre és a két komisz kölyökre, Wednesday-re és Puglsey-ra.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kattints a galériára!

Madison De La Garza nevét a Született feleségeknek köszönhetően ismerte meg a világ, hiszen ő játszotta a sorozat Juanita Solisát. A színésznő rengeteget változott az elmúlt évek során, dundi kislányból pedig felnőtt nővé érett.

leadkép: facebook.com/TheAddamsFamilyMovie

Oldalak

Lifestyle
Immár 15. alkalommal díjazták Európa legjobb fesztiváljait a European Festival Awards gálán január 14-én, a hollandiai Groningenben. A Sziget ezúttal is egy nagy presztízsű díjjal térhetett haza.
Babára vágyva
A Babára Vágyva podcast sorozat 15. részének, egyben az első évad záróepizódjának, vendége Horváthné Rényei Szabina tanácsadó szakpszichológus és dúla, akivel az anyává válással, anyasággal...
Lifestyle
Amikor beköszönt a tél és a fűtésszezon, sokan igyekeznek minden lehetséges módon melegen tartani az otthonukat. Van azonban egy hétköznapi tárgy, amelyet a legtöbben automatikusan az ablakpárkányra...
Lifestyle
A felhasználóknak lényegében nincs módjuk, lehetőségük arra, hogy bármilyen tekintetben is befolyásolják a videómegosztó platformon közzétett tartalmakat megszakító reklámok időtartamát, illetve...
Sztárok
A brit királyi család egyik legfájóbb törésvonala évek óta apa és fia között húzódik. Most azonban olyan lépés körvonalazódik, amely alapjaiban írhatja át a kapcsolatukról alkotott képet.
Utazás
Az Euro NCAP nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy az általuk tavaly tesztelt autók közül mely modellek minősültek a legbiztonságosabbnak.