„Az asztal alá bújtam, mert féltem egyedül a szobában” – Édesanyja az utcán szülte meg, később intézetbe került a magyar színész

Beregi Péter gyermekkora nem volt egyszerű és felhőtlen: a magyar színjátszás kiemelkedő alakja még csak kiskamasz volt, amikor óriási fájdalmakkal kellett megküzdenie.

A nehézségek ellenére sikeres lett

Beregi Péter hazánk legelismertebb és legmeghatározóbb színészeinek táborát erősíti, kivételes pályafutása során óriási sikereket ért el, népszerűsége pedig mind a mai napig töretlen. Noha fiatalon nem jutott be a Színművészeti Főiskolára, tehetségére hamar felfigyeltek a szakmabeliek, és 1962-ben a Vígszínház társulatának tagja lett, később pedig a Nemzeti Színház, a Józsefvárosi Színház, a Budapesti Kamaraszínház, valamint a Mikroszkóp Színpad csillagaként is bebizonyította, hogy erre a pályára született. Klasszikus színművekben, énekes, táncos darabokban játszott karakterszerepeket, emellett a Sas kabaréban nyújtott még kiemelkedő alakítást Sas József társaként, mint Sajó. Volt idő azonban, amikor talán ő maga sem gondolta, hogy egy napon országos ismertségre tesz szert, az élete ugyanis nem indult könnyen, sőt: az érdemes művész címmel is kitüntetett Beregi gyermekkorát drámai történések árnyékolták be, melyekről nemrég megrendítő őszinteséggel vallott. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Zámbó Jimmy fia, Krisztián az édesapja nyomdokaiba lépett. Hírnevének köszönhetően ma már jómódban él, ám ez nem volt mindig így, gyerekkorában ugyanis nem voltak könnyűek a mindennapok.

Leadfotó: MTI/ Soós Lajos

Oldalak

Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...