Szellő István ritkán látott fia elképesztően jóképű: a 20 éves Ádám kifejező szemeit egyértelműen a híradóstól örökölte

Apa és fia között bizony akad hasonlóság bőven, de nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is, hiszen István és Ádám is rajong a teniszért.

Jóképű és tehetséges is

A hazai híradózás ikonikus alakja, Szellő István 55 évesen négy gyermek büszke édesapjának mondhatja magát: két fia két korábbi házasságából született. Legidősebb gyermekének, Andrásnak Etter Dalma modell adott életet, míg Ádámot Kiss Mónika fogorvos hozta a világra. 2009 augusztusában aztán Naim Renátától születtek ikrei, Manna és Alen, akik immáron 13 évesek, ám őket eddig még nem láthatta a nyilvánosság. A 20 éves Ádámot azonban igen, Szellő ugyanis nagyon büszke fiára, aki hatéves kora óta teniszezik, középiskolás korában pedig egy spanyolországi teniszakadémián képezte tovább magát a sportot illetően magántanulóként. Ádám a 2021-es őszi tanévet azonban már Kaliforniában kezdte, ugyanis korábban megpályázott egy amerikai ösztöndíjat, így jelenleg is az Egyesült Államokban tanul. Galériánkban mutatjuk, milyen helyes férfi vált belőle az évek alatt!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Tordai Terit a mai napig sokan dívaként ünneplik, ami nem is meglepő, hiszen időtlen szépsége mit sem fakult az évek múlásával, a jó géneket pedig szerencsére egyetlen lánya, Horváth Lili is örökölte.

Leadfotó: Facebook/szelloistvan

Oldalak

Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.