Katalin nem követi többé a szabályokat? A hercegné ismét megszegte a palota egyik fontos protokollját, nyilvános vetkőzésbe kezdett

Levetkőzött

November 17-én Katalin az Ukrán Közösségi Központba látogatott, ahol közelebbről is megismerhette az Angliában élő menekült ukrán családokat, akiket a központ támogat. A látogatás során a hercegné beszélgetett a bajbajutottakkal, a gyerekekkel pedig még festeni is leült, ám mégsem ezen nemes tettei kerültek a figyelem középpontjába. Katalin ugyanis egy gyönyörű barna szövetkabátban jelent meg a helyszínen, amit azonban a kultúrházba belépve egyből levett, így láthatóvá vált a kék-sárga pöttyös ruhája. Hétköznapi cselekedetnek tűnik, nem igaz? Nos, a királyi család tagjainak számára ez mégsem az, ugyanis bevett szokás, hogy a família női tagjai nem „vetkőznek” nyilvánosan, hiszen azzal megsértik a protokollt. Elizabeth Holmes királyi szakértő szerint ennek az előírásnak a betartását is Erzsébet királynő tartotta fontosnak, ugyanis az uralkodónő egyszerűen nem tartotta nőiesnek és elegánsnak, ha egy hölgy más emberek előtt veszi le a kabátját, így a hercegnők és hercegnék azt inkább mindig magukon tartották, még akkor is, ha nem volt indokolt, mert például túl meleg volt ott, ahol épp voltak. Felettébb érdekes alapelv, nem igaz?

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Bár a hercegné semmi rosszat nem csinált, mégis emberek ezrei kapták fel a fejüket Katalin tettére, amely szívmelengető, mégis megdöbbentő volt épp tőle.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
Salvador Dalí nemcsak a szürrealizmus egyik legismertebb alakja volt, hanem különös szokásairól is híressé vált. Az alvás és ébrenlét határán töltött néhány pillanatot állítólag tudatosan használta...
Lifestyle
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.