Hét villámcsapást is túlélt a férfi, mégis tragédiával végződött az élete

Idővel már becenevet is kapott, de az emberek rettegtek tőle

Ekkorra a parkőr már kezdte azt hinni, hogy valami rosszindulatú erő próbálja elporlasztani. Egy üveg vizet kezdett magával cipelni arra az esetre, ha el kellene oltania a lángoló testét egy újabb villámcsapás után.

Aztán Sullivant 1973 augusztusában ötödször is eltalálta a villám, amikor teherautójával megpróbált elkerülni egy vihart. Úgy szállt ki a teherautóból, hogy azt gondolta: elmenekült a viharfelhők elől, pedig pont abban a pillanatban érte utol nem várt meglepetés. Ezúttal égési sérüléseket szenvedett, de képes volt elkúszni a kocsijához a vizes flaskáért, és eloltotta a fején lévő tüzet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hatodik incidensre 1976 júniusában került sor. A bokájába csapott a villám, miközben egy ösvényen sétált a parkban, körülbelül egy mérföldre attól a helytől, ahol négy évvel korábban is szerencsétlenség érte.

A hatodik alkalom után úgy döntött: visszavonul az amerikai Park Service-től, és feleségével Dooms városába költöztek. Sullivan hiába számolt le a villámmal: az nem számolt le Sullivannel, aki addigra szép kis becenevet kapott az emberektől: Emberi Villámhárító. Ugyanakkor az emberek féltek a közelébe menni, mert attól tartottak, az átka ragadós és őket is eltalálja egy villám.

Lapozz tovább!

Oldalak

Sztárok
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!