Mégsem halt meg Tupac? Elképesztő teória látott napvilágot, erre készülhet a legendás rapper

Egy újabb összeesküvés-elmélet szerint Tupac Amaru Shakur nem halt bele az 1996-os lövöldözésbe, sőt: Suge Knight fia állítja, pontosan tudja, hol van most az ikonikus rapper, valamint azt is, milyen dobásra készül...

Homályos körülmények

Tupac Shakur a "gangsta rap" irányzat egyik legnevesebb képviselőjeként vonult be a történelembe: óriási rajongótábora volt, legtöbb dalszövegét az erőszakkal teli gyermekkora, a gettó nehézségei, a rasszizmus, társadalmi problémák vagy éppen más előadókkal való nézeteltérései ihlették. A New York-i születésű rappernek Lesane Parish Crooks volt az igazi neve, művésznevét anyjától kapta: tizenkét éves korától kezdett szerelmes dalokat és verseket írni, végül néhány évvel később megjelent a rap színtéren, majd egyre több dalt írt és adott elő elsöprő sikerrel. Noha igazi nehézfiú volt (nyolcszor csukták le rövidebb időre), minden idők legsikeresebb rapperének tekintik mind a mai napig, ami nem csoda, hiszen életében megjelent 6 albumából három listát vezetett – az All Eyez On Me tízszeres, a Makaveli ötszörös platina volt, lemezei pedig több mint 75 millió példányban keltek el világszerte. 1996. szeptember 7-én, mindössze 25 esztendősen tragikus körülmények között életét vesztette, ám egykori barátjának fia nemrég előállt azzal, hogy bizonyítani tudja: Tupac valójában nem halt meg, ő pedig pontosan tudja, hol van most. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A romantikus tragédia valójában egy sci-fi lenne? Elképesztő teória látott napvilágot a filmmel kapcsolatban, amely teljesen új megvilágításba helyezi a főszereplő, Jack küldetését.

Leadfotó: Ron Galella/Ron Galella Collection via Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ha a kánikula helyett inkább az őszi pulcsikért rajongsz, nem vagy egyedül. A jó hír, hogy a vízparti öltözködésnek sem kell kizárólag a minél kevesebb ruháról szólnia – idén a rétegezés, a könnyed...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...
Lifestyle
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet leleplezte a fiú valódi arcát.
Lifestyle
István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.