A szakértők figyelmeztetnek: sokkal intenzívebben tér vissza idén ez a betegség, kiderült, kik tartoznak a veszélyeztetettek közé

A gyerekeknél a heveny középfülgyulladás az influenza leggyakoribb szövődménye

Kevesen tudják, de tanulmányok szerint a gyermekek szervezete hosszabb ideig üríti az influenzavírust, mint a felnőtteké, akár 10 napon túl is fertőzhetnek, sőt, a kisgyermekek már több nappal a betegség tüneteinek megjelenése előtt is terjeszthetik a vírust. A gyermekek megfertőződése azt is jelenti, hogy nem csak saját korcsoportjukban, hanem a családokban, közösségekben is egyre könnyebben, és egyre több embert megbetegítve terjedhet a vírus – teszi hozzá a szakember. Az influenza leggyakrabban észlelt tünetei közé tartozik a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, izomfájdalom, fejfájás, fáradékonyság. A légúti tünetek mellett néha gyomor- és bélrendszeri panaszok is előfordulhatnak, például hasmenés, hányinger, hányás. A betegség lappangási ideje általában 1-7 nap. Fontos kiemelni, hogy bár az influenza az esetek döntő többségében a krónikus betegségben szenvedő idősek (közülük is kiemelten az asztmások, a túlsúlyosak, és a cukorbetegek), a várandós nők és a 65 év felettiek körében okozhat súlyos szövődményeket, a gyermekek is a magas kockázatú csoportba tartoznak. Gyermekkorban a heveny középfülgyulladás az influenza leggyakoribb szövődménye, ez a betegség felelős a megbetegedett gyermekek számára felírt antibiotikum-kezelés körülbelül 80 százalékáért.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Cikkünk még nem ért véget, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.