Vilmos és Katalin nagyon megharagudott Meghan Markle-re: a házaspár óriásit csalódott a hercegnében, nem ezt várták tőle

Nem tetszett nekik, amit Meghan tett

Mint azt a Mirror is írja, a walesi hercegi pár 2019-ben utazott először hivatalos minőségben Pakisztánba, ahol Nagy-Britannia és az ázsiai ország történelmi múltja előtt adóztak tisztelettel – mindeközben a sussexi hercegi pár sem unatkozott, ők ugyanis Dél-Afrikában tartózkodtak újszülött kisfiukkal, Archie-val. Ekkor forgatták a Harry és Meghan: An African Journey című dokumentumfilmet, az egyik jelenethez pedig Tom Bradby újságíró a hercegné hogyléte felől érdeklődött. „Köszönöm, hogy megkérdezted. Mostanában nem sokan kérdezték, hogy jól vagyok-e” – felelte válaszul Meghan, aki igencsak őszintén beszélt az őt ért nehézségekről, emiatt pedig sokak szemében meglehetősen sebezhetőnek és szomorúnak tűnt. Ráadásul a dokumentumfilm nemcsak a hercegné nyilvánvaló fájdalmaira derített fényt, de bemutatta azt is, hogy Harry és Vilmos eltávolodtak egymástól – mindez persze óriási médiafigyelmet kapott, sőt: jóval többet, mint Katalinék pakisztáni utazása. A walesi hercegi pár úgy érezte, Meghan vallomása beárnyékolta az ő munkájukat, és egyáltalán nem voltak boldogok a rossz időzítés miatt, így nem csoda, hogy mélységesen megharagudtak és csalódottnak éreztek magukat.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

II. Erzsébet teljesen ledöbbent, amikor megtudta: Meghan Markle egy nagyon régi hagyományt tervez megszegni az esküvőjén.

Leadfotó: MTI/EPA/Robert Perry

Oldalak

Egészség
A bélrák világszerte az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés, kialakulásában pedig az életmódnak is jelentős szerepe van. Egy friss kutatás szerint egy egyszerű, mindennap fogyasztható ital...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, ha a hajad órák alatt elzsírosodik. Egy friss kutatás szerint a megoldás nem a fürdőszobában, hanem a konyhában rejlik.
Lifestyle
Szörnyű tragédia történt az Ausztriában túrázó magyarokkal: a Rax-hegyen csapott le rájuk a villám, az egyik hegymászót a mélybe repítette a robbanás ereje. Drámai képeket közöltek.
Lifestyle
A Nébih riasztása szerint a közvetlen határ mentén is felbukkant a kőrisrontó karcsúdíszbogár, Borsodban már vészhelyzet van.
Lifestyle
A csillagok állása szerint a július 20-i hét rendkívüli fordulatokat tartogat. Három csillagjegy szülöttei elképesztő, váratlan szerencsére számíthatnak.
Lifestyle
Hatalmas tömegbaleset történt hétfő reggel az M0-s autóúton, a forgalom teljesen megbénult, a dugó pedig már most több kilométeres. És országszerte is akadnak "gondok".