Évekre szóló tervei voltak Szakcsi Lakatos Bélának: kiderült, mire készült halála előtt a zongoraművész

Egy hete már annak, hogy elhunyt Szakcsi Lakatos Béla életének 80. évében - a hírt a Magyar Jazz Szövetség jelentette be a Facebookon: „Ma hajnalban, 80. életévében elhunyt SZAKCSI LAKATOS BÉLA, a nemzet művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja. Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség. Őszinte részvétünk a családnak!”.

Még tervei voltak

Október 2-án életének 80. évében elhunyt a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Petőfi Zenei Díj életműdíjjal elismert zongoraművész és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla. Emlékére a Kossuth Rádió megismételte az idén májusban vele készített interjút, amelyben a művész beszámolt pályafutásáról, életének fontos fordulópontjairól, elmesélte, miért vette fel a Szakcsi nevet és beszélt terveiről is. A Nagyok című portréműsorban Náray Balázs beszélgetett Szakcsi Lakatos Bélával, aki elmesélte, miért kezdte el használni a Szakcsi nevet. „Nagyapán Szakcsról származik, e településről jött anno a fővárosba. Annak idején mikor elkezdtem jazz zenét játszani a rádióban rögzítettek tőlem is felvételeket, és ha elfogadta ezeket egy bizottság, akkor kaptál pénzt. Ezek voltak az úgynevezett "Z-sített" felvételek. Kiderült azonban, hogy rajtam kívül van még két Lakatos Béla is, egy bőgős és egy rockzenész, basszusgitáros is. A névazonosság miatt történt meg, hogy a rockzenész kolléga kapta meg a mi pénzünket is, ekkor felvettem a Szakcsi nevet, hogy ne más kapja meg az én járandóságomat, így lettem Szakcsi” – mesélte a rádiónak adott utolsó interjújában a művész, aki terveit is megosztotta. „Csak a zeneszerzéssel szeretnék foglalkozni, hát sok időm már nem lesz, örülök, ha elélek még három-négy évet” – mondta idén májusban 79. születésnapja előtt Szakcsi Lakatos Béla.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Z-felvételek egyébként olyan stúdióban tekercsre rögzített felvételek voltak, amelyeket mind technikailag, mind előadásmódban megfelelő minőségűnek ítélt egy bizottság. Ezeket játszotta a rádió, de bekerültek az archívumba is, mint örökre megtartható felvételek. Ez abban az időben azért volt fontos, mert ha egy dal nem került ilyen minősítéssel ellátott zenei tekercsre, azt idővel letörölték. Z-felvételek ma is készülnek. A Szakcsi Lakatos Bélával készült teljes beszélgetés ide kattintva újrahallgatható.

Fontosnak tartja, hogy az emberek merjenek beszélni erről a problémáról és kérjenek segítséget, mondta a Családi körben Keresztes Ildikó a műsor témájaként szolgáló demenciáról. A Máté Péter-díjas énekesnő ugyanis édesanyja és nagynénje által maga is érintett.

Leadfotó: MTI/Máthé Zoltán

Oldalak

Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.