Egészen döbbenetes, ami Kajdi Csabával történt: zsarolók vették célba a modellügynököt

„Észnél kell lenni”

„Vannak ilyen irodák, amelyek kifejezetten erre utaznak, hogy kinéznek maguknak egy céget és azt mondják: 'Jogtalanul használjátok a cégnevet, mert azt más már használta. Üljünk le megbeszélni, hogy mennyit ér nektek a dolog elsimítása'. Na erre mondtam én azt, hogy taka" – árulta el Kajdi Csaba, aki az első perctől érezte, hogy mindez csak egy ügyesen kitalált zsarolás. „Egyeztettem az ügyvédünkkel, tudtuk, hogy ha ez egy valódi probléma lenne, akkor nem 22 év után jönne elő. Kértük, hogy mutassák meg a másik, külföldi cég megbízását, felszólítását, hogy lássuk, pontosan ki használja még ezt a nevet és mit is szeretne. Persze erre nem került sor, hónapokra eltűntek. Nyilván ilyenkor arra utaznak, hogy valamennyi pénzt kicsikarjanak, de ez nem jött nekik össze. Nagyon észnél kell lenni az ilyen esetekben is, mert csúnya vége lehet, ha bedől nekik az ember" – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Kajdi Csaba.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A modellügynökség vezetőjének Franciaországban is van egy lakása, ahol idős szomszédja nem tolerálja, ha a megmondóember az erkélyen sütöget.

Leadfotó: Facebook/ Csaba Kajdi

Oldalak

Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...
Lifestyle
Sokatmondó archív felvétel látott napvilágot Vitézy Dávidról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szakember már egészen fiatalon is rendkívül határozott, céltudatos és kiforrott jövőképpel...
Home&Design
Egy ideje szinte mindenhol ugyanazokat a bézs, krém és törtfehér enteriőröket látjuk, most azonban úgy tűnik, a lakberendezés kezd beleunni a visszafogottságba. Egyre több karakteres, mély és...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük az érzést: eljön a hétvége, és ahelyett, hogy pihennénk, feltöltődnénk vagy a szeretteinkkel töltenénk az időt, órákon át küzdünk a makacs vízkővel, a zsíros sütővel és a véget...