Fény derült az igazságra: előkerült a magyar énekes titkos hagyatéka, sokáig rejtély volt, ki is őrzi valójában

Hónapokig nem lehetett tudni, kinél van Komár László rejtélyes öröksége, ám nemrég végre sikerült kideríteni az igazságot…

Ő volt a magyar Elvis

Komár László 1944. november 28-án látta meg a napvilágot a Veszprém megyei Adásztevelen: amatőrként kezdett el rock and rollt énekelni az ötvenes évek végén, majd 1962-ben alapító tagja lett a Scampolo nevű együttesnek – a Szemek, szájak, szívek nevű zenekart 1973-ban, a Sprint együttest pedig 1974-ben alapította. 1981 óta 18 szólólemezt adott ki, és olyan közkedvelt slágerekkel lopta be magát a közönség szívébe, mint az Amerika legszebb asszonya, a Fehér Hold és a Táncoló fekete lakkcipők. Dalai stílusa miatt sokan nevezték a magyar Elvis Presley-nek, sőt saját bevallása szerint ő maga is nagy rajongója volt a Királynak: két albumot is szentelt az amerikai sztár emlékének, ráadásul a magyarosított Presley-dalok is óriási slágerek lettek, köztük az Árva bús éjszakán, a Viva Las Vegas és a Fiam. Élete utolsó éveiben az énekes szervezetét súlyos, gyógyíthatatlan betegség támadta meg: 2012-ben tüdőembóliával kórházba került, ahonnan hazaengedték, végül mindössze 67 éves korában otthonában örökre lehunyta a szemét. Most, nem sokkal azután, hogy elhunyt Komár László egykori bizalmasa, akire annak idején az énekes rábízta a hagyatékát, előkerültek a titkos üzeneteket hordozó kazetták jelenlegi őrzői. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hosszú évekig nem tudtak a családtagok megegyezni végrendelet hiányában.

Leadfotó: Fcaebook

Oldalak

Egészség
A jó kávé nemcsak felébreszt, hanem támogatja a szervezetet, de vannak fajták, amik nem tesznek jók.
Lifestyle
Míg a fesztiválozók buliznak a Szigeten, addig sokan próbálnak lecsapni a műanyagpalackokra.
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.