17 férfival végzett a szörnyeteg, akit végül egy rabtársa vert agyon: beteges, amit a sorozatgyilkos az áldozataival művelt

Így lett átlagos kisfiúból szörnyeteg

Dahmer a wisconsini West Allisben született: amikor Jeffrey nyolcéves volt, a család Ohióba költözött a férfi hét évvel fiatalabb testvérével együtt. Bár kezdetben Dahmer teljesen átlagos, normális fiú volt, 10 éves kora után ismerősei és családja szerint zárkózottá vált, ami annak is köszönhető volt, hogy szülei házassága nem volt épp felhőtlen és boldog: rengeteget veszekedtek, nem igazán foglalkoztak Jeffrey-vel, így talán nem is olyan meglepő, hogy Dahmer már tizenéves korában inni kezdett és alkoholistává vált. Ekkortájt kezdett érdeklődni az elpusztult állatok iránt is, amelyeket hazavitt, felboncolta őket és bizarr kísérleteket hajtott végre rajtuk. Első gyilkos fantáziája 13-16 éves kora körül volt, amikor látott egy futót, és elképzelte, ahogy leüti őt, majd azt csinál vele, amit csak akar, legfőképp megerőszakolja és megöli a szerencsétlen férfit. Végül 17 emberrel végzett is, amit be is vallott a bíróságon, a gyilkosságokért pedig 957 év letöltendő börtönbüntetést kapott, amit a columbiai büntetés-végrehajtási intézetben kellett letöltenie. A börtönben Dahmer nem volt mintarab: továbbra is betegesen viselkedett társaival és az őrökkel, mígnem 1994. november 28-án számára is eljött a vég. Ezen a napon reggel Jeffrey elindult a cellájából, hogy megkezdje a takarítást, amit kiszabtak rá: vele tartott két másik elítélt is, Anderson és Scarver. Dahmer és Anderson kitalálták, hogy megviccelik társukat, ezért hátba vágták őt egy vasrúddal, majd kinevették őt. Scarver ezután annyira dühbe jött, hogy elvette tőlük a rudat, majd agyonverte mindkét rabot a konditeremben: Dahmer azonnal meghalt, Anderson pedig két nappal később hunyt el sérüléseinek köszönhetően. Így ért tehát véget az élete a 34 éves férfinak, aki felfoghatatlan bűncselekmények tömkelegét követte el, ezzel tönkretéve számos család életét…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

1963. november 22-én John F. Kennedy elnököt meggyilkolta Lee Harvey Oswald, akit még a felesége is bűnösnek vallott. De talán nem is az igazán megdöbbentő, hanem, ami utána történt!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...