Előadás közben, tragikus hirtelenséggel hunyt el a 29 éves magyar színész: ez okozta a fiatal tehetség halálát

Nagy László Zsoltot elképesztő színészi talentummal áldotta meg a sors, a férfi mégsem élvezhette sokáig a közönség szeretetét: teljesen váratlanul, az egyik előadása során lett rosszul és hunyt el.

Túl korán távozott közülünk

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Számos tehetség csillaga hunyt ki idejekorán bizonyos okokból kifolyólag: voltak, akik saját életüket oltották ki, mások baleset áldozatai lettek vagy épp egy gyilkos kór támadta meg szervezetüket, de persze akadnak olyanok is, akiknél abszolút nem lehetett sejteni, hogy közeleg számukra a vég. Ilyen volt Nagy László Zsolt is: a magyar színész 1980-ban látta meg a napvilágot Püspökladányban, és már debreceni egyetemi évei alatt is vonzotta őt a színház világa. Két éven át, 2006-tól 2008-ig a Csokonai Színház stúdiósa volt, majd 2009-ben a társulat tagja lett, így beteljesedett számára az álom, ami immáron valósággá vált – Nagy azonban nem sokáig élvezhette a közönség szeretetét, ugyanis három hónappal 30. születésnapja előtt teljesen váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhunyt – a sors iróniája, hogy éppen egy előadás közben lett rosszul és halt meg.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.