Utazás

Tudtad? Praktikus oka van, hogy ólomkoporsóban temetik el II. Erzsébetet

I. Vilmos hátborzongató esete

I. Vilmos angol király 1087-ben súlyosan megsebesült egy csata közben. A roueni Szent Gerváz-kolostorba vitték, ahol szeptember 9-én meghalt. Úgy tartják, senki sem vállalta, hogy lebonyolítja a meglehetősen népszerűtlen uralkodó temetését. Végül oly sokáig húzták-halasztották az elkerülhetetlen procedúrát, hogy I. Vilmos élettelen teste bomlásnak indult egy kőlapon. Egy lovag aztán magára vállalta a nemes, de nehéz feladatot, és 112 kilométeren (70 mérföldön) át cipelte az elhunyt uralkodó testét Caen városáig. Amikor megérkezett, a településen épp óriási tűz tombolt, ami szerencsés véletlennek volt mondható, hiszen a rothadásnak indult királyi testet ekképp meleg érte, így a bomlás folyamata is lelassult kissé. Amikor azonban a temetésre került a sor, Vilmos teste már annyira felfújódott a rothadási gázoktól, hogy nem fért bele a koporsójába. Orderic Vitalis bencés szerzetes és krónikás - sokak által megbízhatatlannak tartott - leírása szerint ennek ellenére is megpróbálták betuszkolni a király tetemét a szarkofágba, de a nagy erőlködéstől a holttest egyszerűen felrobbant, a hatalmasra duzzadt belek felszakadtak, és pokoli bűz csapta meg a járókelők, valamint az egész tömeg orrát.

A későbbi királyok mindenképpen szerették volna elkerülni a néhai I. Vilmos sorsát. Az ólomkoporsó megfelelőnek bizonyult erre a célra, hiszen hermetikusan zárt, így meggátolja, hogy nedvesség érje a holttestet, ami lassítja a bomlás folyamatát, sőt a különböző szagok terjedését is megakadályozza. A formaldehid balzsamozási technikáját 1869-ig nem ismerték, az ólomkoporsóba temetés gyakorlata pedig évszázadokkal korábban alakult ki.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az új uralkodó eddig sem panaszkodhatott arra, hogy szűkös lenne az anyagi helyzete, most viszont mesés vagyonhoz juthat hozzá.

Leadfotó: Facebook / All India Radio News

Oldalak

Utazás
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...