Utazás

Az olasz lakosság nagyrésze bajban lehet

Az olaszok harmada nem tudja majd fizetni a rezsiköltséget a felmérések szerint.

Ha így maradnak az árak, nehéz tél elé néznek a felmérés szerint

Az olaszok már az ügyvivő kormány által meghirdetett energiatakarékossági program előtt rövidebbre húzták a nadrágszíjat a csütörtökön közölt felmérések szerint, melyek azt mutatják, hogy az olaszok több mint fele nehezen tudja fizetni a lakásbéreket, harmaduknak pedig karácsonyra nem lesz pénze a rezsire.

A több közvélemény-kutatóval közösen végzett felmérés azt mutatja, hogy az olaszok 68 százaléka szigorú takarékosságba kezdett az infláció és a növekvő energiaárak hatására. A hatvan milliós országban 24,5 millió olasz vásárol kevesebb élelmiszert, mint a korábbi évek ugyanezen időszakában. Ezzel egy időben nem mondanak le a minőségi termékekről. A felmérés rámutatott, hogy a fogyasztók a pandémia alatt bevált gyakorlatot követik, vagyis ha nem tudnak eljárni étterembe, otthon igyekeznek különleges ételeket készíteni.

A számok azt mutatják, hogy a lakást bérlők 57 százaléka egyre nehezebben tudja kifizetni a lakbért, 26 százalékuk a bérleti díj halasztását vagy felfüggesztését kéri. Ami a növekvő rezsiköltségeket illeti, az olaszok egyharmada karácsonyra nem fogja tudni kifizetni azokat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az ügyvivő kormány gáz-takarékossági tervezetet közölt az októberi fűtési szezon kezdetére: a csomag szerint egy héttel később indul a fűtési idény, és tavasszal egy héttel korábban ér véget. A különböző éghajlatú tartományok közölte dátumok szerint elsőként Észak-Olaszországban, október 22-én indul a fűtési szezon, legutoljára pedig a déli szigeteken kapcsolják be a fűtést, ahol akár december 8-ig várnak. A legmelegebb térségekben legfeljebb napi öt órát lehet fűteni, a leghidegebb részeken napi tizenhárom órát.

Milánóban október 22-től április 7-ig tart a fűtési szezon napi 13 óra fűtéssel. Rómában november 8-től április 7-ig napi tizenegy óra megengedett fűtéssel. A szicíliai Palermóban november 22-től március 23-ig napi kilenc órával. A legdélibb sziget Lampedusán december 8-től lehet majd földgázzal fűteni. (MTI)

Két napig lebegett a férfi Kína felett, mire megtalálták.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...