Újabb váratlan fordulat a Dancing with the Starsban: súlyos balesetet szenvedett az egyik versenyző, fel kellett adnia a műsort

Lesérült Pap Dorci partnere
Újabb rendkívüli bejelentés érkezett a TV2-től: az Exatlon egykori döntőse, Pap Dorci is részt vesz sztárversenyzőként a táncos műsor új évadában, felkészülését azonban megnehezíti egy váratlan fordulat, ugyanis Dorci partnere, a profi táncos Sebesi Hunor visszalépett a produkciótól, miután súlyosan megsérült. „Pap Dorci partnere lesérült, nem folytatja a DWTS-t. Maradj velünk, hamarosan kiderül, hogy kinek az oldalán folytatja Dorci a felkészülést” – írják a műsor hivatalos közösségi média oldalán, ahová két fotó is felkerült Hunorról. Mint kiderült, Hunort otthon érte a baleset, melynek során több helyen is eltörte jobb karját, így nem tudna megfelelően felkészülni az első adásra, hiszen felépülése több ideig is eltarthat majd. „Utálom a rossz híreket, de most sajnos ebből is jut. Pár napja nagyon elkenődtem, amikor Hunor felhívott a mentőből, és elmondta, hogy szilánkosra tört a csuklója, nemsokára műtik… Hirtelen csak annyi volt bennem, hogy légyszi ne legyen nagyobb baja, minél előbb felépüljön és jól legyen! Aztán tudatosult bennem, hogy így mi nem fogjuk tudni folytatni a felkészülést, és nem fogunk tudni együtt táncolni a műsorban” – fogalmazott posztjában Dorci, aki egy közös fotóval kívánt mielőbbi jobbulást Hunornak.
Kulcsár Edina és G.w.M. boldogabbak már nem is lehetnének, ugyanis első közös gyermeküket várják – ez azt is jelenti, hogy az egykori szépségkirálynőnek hirtelen vissza kellett lépnie a szerepléstől a Dancing with the Stars harmadik évadában. Most az is kiderült, ki veszi át a helyét.
























