Elképesztő intézkedést hozott Vlagyimir Putyin: az orosz elnök 30 év után feltámasztja azt a hagyományt, amit még Sztálin terjesztett el az országban

Oroszország komoly demográfiai válsággal küzd, amit a születésszámok zuhanása okoz, ennek érdekében pedig Putyin úgy döntött, újra kiosztják majd az országban a szovjet időkben adományozott kitüntetést.

Újjáéleszti a Hős Anya címet

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ahogyan azt a Moscow Times is írja, Vlagyimir Putyin hétfőn aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az orosz elnök elfogadta, hogy visszahozzák Oroszországban a Hős Anya nevű kitüntetést, mint jóléti és szociális intézkedést. A címet még 1944-ben alapította Sztálin, amikor is a Szovjetunió a II. világháború miatt óriási emberveszteséget szenvedett, a kormányfő pedig ezzel a kitüntetéssel szerette volna ösztönözni a nőket a szülésre, hiszen az elismerést olyan anyák kaphatták és kaphatják majd most is, akik legalább 10 gyermeket szülnek hazájuknak. Igen ám, de természetesen a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis az édesanyáknak meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak, hogy megkapják a rendeletben szereplő kitüntetést…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ha a kánikula helyett inkább az őszi pulcsikért rajongsz, nem vagy egyedül. A jó hír, hogy a vízparti öltözködésnek sem kell kizárólag a minél kevesebb ruháról szólnia – idén a rétegezés, a könnyed...