Sztárok

Tizenegy évvel halála után újra hallhatjuk Amy Winehouse hangját - eddig ismeretlen felvétel került elő az énekesnőről

Életrajzi film készül róla

Winehouse szinte napra pontosan 11 évvel ezelőtt, 2011. július 23-án hunyt el, az énekesnő alakját, munkásságát, művészetét övező érdeklődés azonban mit sem csappant az elmúlt esztendőkben. Július közepén mi is hírt adtunk róla, hogy hamarosan film készül a brit zenei előadó életéről, méghozzá egyik hajdani barátja, A szürke ötven árnyalata című darabot is jegyző Sam Taylor-Johnson rendezésében.

A hírek szerint a film a Back to Black címet viseli majd, és a 27 éves korában elhunyt Winehouse pompás tündöklését, majd fájdalmas bukását is elmeséli a nagyközönségnek. A forgatókönyv állítólag már elkészült, jelenleg a szereplőválogatás korai fázisánál tarthat a produkció.

Sam Taylor-Johnson rendezése Amy Winehouse családjának támogatásával készül. A projekt mellé állt például a hajdani világsztár édesapja, Mitch Winehouse, aki annak idején kemény kritikával illette Asif Kapadia 2015-ben készült Amy című, Oscar-díjas dokumentumfilmjét, mely szintén a lánya életéről szólt.

Winehouse családja 2018-ban kezdte először kidolgozni egy esetleges életrajzi mű részleteit Alison Owen és Debra Hayward producerek bevonásával. Akkor úgy tervezték, a mozi bevételeivel az Amy Winehouse Alapítványt támogatják majd. „Most úgy érezzük, megünnepelhetjük Amy kivételes életét és tehetségét. Az Amy Winehouse Alapítványon keresztül tudjuk, hogy betegségének igaz története sokaknak segíthet, akik talán hasonló gondokkal küzdenek” - fogalmazott az egykori énekesnő édesapja, Mitch.

2015-ben már felmerült egy életrajzi film lehetősége, akkor Noomi Rapace-t szemelték ki a főszerepre, de a projekt sosem jutott el a megvalósulásig.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Fotó: Chris Jackson / Getty Images

Isteni csoda, hogy Trevor Rees-Jones egyáltalán élve kijutott a Mercedes roncsai közül, amikor 1997. augusztus 31-én éjfélkor a fekete jármű egy betonoszlopnak ütközött Párizsban a Pont de l’Alma alagút előtt.

Leadfotó: Chris Christoforou / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.