Rózsa György egyszem lánya sugárzó szépség: a ritkán látott Csilla nemcsak gyönyörű, de szüleihez hasonlóan tehetséges is

Rózsa Csilla Kanyó Éva és Rózsa György gyermekeként látta meg a napvilágot 1983-ban: a nő mára már 39 éves, egy kisfiú boldog édesanyja, illetve sikeres táncművész, aki örökölte tornász édesanyja kecsességét és mozgását.

Sikeres és gyönyörű

Rózsa György idén októberben lesz 75 éves, nevét pedig hosszú ideje ismeri már az ország: a műsorvezető pedagóguscsaládba született, 1971-ben pedig lediplomázott az ELTE Bölcsészettudományi karán, magyar-orosz szakos középiskolai tanérként, de még ebben az évben a televíziózásnál kötött ki – 1971 és 2001 között a Magyar Televízió munkatársa volt, ahol dolgozott a gyerekosztályon, majd a szórakoztató főosztályon, végül pedig a sportosztály munkatársaként is eltöltött jó pár évet. Máig tartó rendületlen, országos népszerűsége akkor kezdődött, amikor 1980-ban átvette Vitray Tamástól a Kapcsoltam című tévés játék vezetését, két évvel később pedig elindult a LEG-LEG-LEG című műsora is. Időközben feleségül vette Kanyó Éva tornászt, akitől 1983-ban megszületett első és egyetlen gyermeke, Csilla, aki örökölte szülei tehetségét amellett, hogy csodálatosan szép is – galériánkban mutatjuk!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Frances Fisher alaposan megváltozott a Titanic című film debütálása óta: vörös frizurája mára ősz tincsekben pompázik, a színésznő pedig szinte felismerhetetlen új hajkoronájával.

Leadfotó: MTI/Zih Zsolt

Oldalak

Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...