Lifestyle

Narancsbőr, a nők legnagyobb mumusa – Unjuk már, hogy rosszul érezzük magunkat miatta

A cellulit – avagy narancsbőr – ami a legtöbb nőnél főleg fenék és combtájékon keletkezik, egy teljesen természetes jelenség, ami átlagos becslések szerint a nők 90%-át érinti és még mindig az egyik legnagyobb mumusa a saját testünk elfogadásának.

Nem betegség, hanem teljesen természetes jelenség

Ha a Google-ben rákeresel arra, hogy "cellulit", több ezer találatot kapsz, amelyek úgy írják le a tüneteket, a kezeléseket és a legjobb megelőző módszereket, mintha legalábbis valamiféle fertőzéses megbetegedésről lenne szó. Sőt, a 19. században egyébként tényleg úgy gondolták, hogy a narancsbőr egyfajta kötőszöveti gyulladás. Innen ered a cellulitisz kifejezés is, ami a latin cellule (jelentése: sejtek) és az itisz (jelentése: gyulladás) szavakból áll össze. Pedig mindössze annyi áll a dolog mögött, hogy a bőr legalsó rétegében a nőknél egyszerűen csak több zsírszövet található, mint a férfiaknál, a középső réteg pedig sokkal lazább. Lazábbnak is kell lennie, hiszen a terhesség miatt sokkal fontosabb, hogy a nőknél ez a réteg könnyebben táguljon. A kötőszövet lazasága viszont azt eredményezi, hogy az alsó rétegben található zsírsejtek könnyebben átnyomulnak a bőrfelszín felé és lerakódva megváltoztatják a bőr struktúráját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A testmozgás eltünteti a narancsbőrt?

Az egyik legnagyobb tévhit a narancsbőrrel kapcsolatban az, hogy a kardió a válasz a csökkentésére. Az igazság az, hogy ha egyszer kialakul, sajnos akár évek kemény munkája is lehet, mire valamelyest csökkenni látod. A mozgásszegény életforma valóban csak olaj a tűzre, de ha fel akarod venni a harcot a narancsbőrrel szemben, mindenképp az izomépítésre fordíts nagy hangsúlyt.

A cikk folytatódik a következő oldalon

narancsbőr kialakulás okai

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...