A yorki hercegné elárulta, milyen ember valójában András herceg: ezt gondolja exférjéről Sarah Ferguson

András, az ártatlan?

Fergie többször is elmondta már a véleményét András szexbotrányával kapcsolatban, és mindvégig ugyanazt az álláspontot képviselte: kiállt egykori szerelme mellett, akiről úgy gondolja, teljesen ártatlan, az ellene felhozott vádak pedig minden bizonyíték ellenére is hamisak, ugyanis Sarah elmondása szerint a herceg egy „igazán jó ember”. Tavaly decemberben egy olasz talkshowban arról beszélt, hogy az Andrással kötött esküvőjét továbbra is élete legszebb és legjobb napjának tartja, 26 évvel válásuk után pedig a herceg még mindig az egyik legközelebbi barátja, akit a mai napig tiszta szívéből szeret. „Teljes mellszélességgel kiállok András mellett, 100 százalékosan. Ő egy kedves és nagyszerű ember, valamint zseniális apa is, de immáron nagyapaként is sokat bizonyít, így el sem tudom képzelni róla azokat a szörnyűségeket, amiket vele kapcsolatban állítanak. Tisztességes és becsületes ember, én pedig a legszerencsésebb nőnek érzem magam a világon, hogy 10 éven át a felesége lehettem. Igazi tündérmese volt az életem akkoriban, hiszen egy valódi herceghez mentem feleségül. A mai napig tiszteljük és szeretjük egymást” – részletezte Sarah bonyolult kapcsolatát Erzsébet fiával. Valljuk be, a hercegné véleménye kissé ellentmond azzal, ahogyan és amiért házasságuk véget ért, de természetesen mindenkinek lehet véleménye, így az övét is el kell fogadni – az már más kérdés, hogy az András herceg ellen felhozott bizonyítékok mind azt támasztják alá, hogy a herceg egyáltalán nem olyan ártatlan és vétlen, mint ahogyan azt volt felesége gondolja…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Denise Richards és Charlie Sheen legidősebb lánya már 18 éves: a gyönyörű Sami örökölte édesanyja szépségét, életvitelében pedig egyértelműen az édesapjára ütött.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...