Utazás

Te gondoltad volna, hogy pont ebben az országban legalizálják a keményebb drogokat?

Kanada bejelentette, hogy dekriminalizálja egyes tiltott kábítószerek kis mennyiségben való birtoklását Brit Kolumbiában (BC). Azonban az új intézkedést szigorú szabályokhoz kötik majd.

Legális lesz Kanadában a kábítószer birtoklása?

A szövetségi kormányhoz BC tavaly nyújtotta be kérelmét, miszerint a különböző narkotikumok legalizálásával szeretnék megakadályozni, hogy „megszűnjön a szégyenérzet, amely gyakran megakadályozza az embereket abban, hogy életmentő segítségért forduljanak az illetékesekhez”.

BC vezetése azonban csak megszabott időre kérte merész kérvényének bevezetését. A három évre szóló kísérlet az első ilyen jellegű kísérlet Kanadában, az új intézkedés értelmében pedig minden nagykorú állampolgár – Brit Kolumbián belül – összesen 2,5 gramm opioidot, kokaint, metamfetamint és MDMA-t birtokolhatnak majd együttesen.

2021-ben több mint kétezer halálos áldozatot követeltek a túladagolások Brit Kolumbiában

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Bár ezek az anyagok továbbra is illegálisak maradnak, a személyes használatra szánt kábítószer birtokában talált felnőtteket nem tartóztatják le, nem emelnek vádat ellenük és nem foglalják le a kábítószerüket. Ehelyett tájékoztatást kapnak a rendelkezésre álló egészségügyi és szociális szolgáltatásokról – írja szerdai cikkében a BBC.

„Azért tesszük ezt, hogy életeket mentsünk, de egyben azért is, hogy a kábítószereket használó embereknek megadjuk a méltóságukat és a választási lehetőségeiket” – nyilatkozta Carolyn Bennett, a mentális egészségért és a függőségekért felelős szövetségi miniszter. Kennedy Stewart, Vancouver polgármestere szerint a döntés „a drogpolitika alapvető újragondolását jelenti, amely az egészségügyet részesíti előnyben a bilincsekkel szemben”.

A program 2023. január 31-től 2026. január 31-ig tart, ami alól vannak kivételek, így nem vonatkozik majd az általános és középiskolák területére, a gyermekgondozási intézményekre, a repülőterekre, valamint a kanadai hadsereg tagjaira – emeli ki a cikk.

Sokszor megesik, hogy nem értünk egyet a párunkkal, esetleg gondjaink vannak, mégsem fordul elő soha veszekedés? Frusztráltnak és dühösnek érezzük magunkat, de nem jövünk rá az okára? Akkor lehetséges, hogy egy passzív-agresszív párkapcsolatban találtad magad.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.
Sztárok
II. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.
Fashion&Beauty
Az 1970-es évek boho világa, amelyet annak idején Cher virágmintás (flower-power) ingei, parasztblúzai és masnis nyakmegoldásai jellemeztek, ismét visszatért az őszi divatba, lobogó harangujjakkal,...
Sztárok
A mai, felgyorsult világban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a siker a fiatalok privilégiuma, pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Sztárok
Veronica Franco a 16. századi velencei reneszánsz egyik legelképesztőbb és legösszetettebb alakja volt. [BANNERS]