Sztárok

Az elnök, aki Playboy-villává változtatta a Fehér Házat: 105 éve született John F. Kennedy

1963 novembere: végzetes lövések dördülnek Dallasban

Belpolitikáját progresszivitás és nagyívű program jellemezte. Tenni akart a leszakadás ellen, szélesebb körű gondoskodást sürgetett az idős korosztály számára, legfontosabbnak azonban a faji szegregáció tényleges felszámolását tartotta. Ezen a téren leginkább öccsére, egyben igazságügyi miniszterére, Robertre hallgatott. Az amerikai űrprogram elindítása is az ő nevéhez fűződik.

Az elvek gyakorlati megvalósítására azonban már nem volt ideje. Az elnöki pár 1963. november 22-én Dallas belvárosán hajtott át, amikor lövések dördültek, és halálosan megsebesítették a nyitott autóban ülő Kennedyt. Hivatalosan a Parkland Memorial kórházba szállítását követően mondták ki a halálát, ami egész Amerikát sokkolta.

A rejtély a mai napig nem oldódott meg, összeesküvés-elméletek százai születtek és születnek még ma is. Kennedy halála után az elnöki különgép fedélzetén tette le az esküt az örökébe lépő Lyndon B. Johnson alelnök. Kennedyt, az egyik legnépszerűbb amerikai elnököt az arlingtoni katonai temetőben helyezték végső nyugalomra.

„Ha velem történik valami, ott lesz Bobby. Ha Bobbyval is történne valami, akkor ott lesz Ted” – mondta egy alkalommal. A Kennedy-átok azonban nem szakadt meg: az elnökségért induló Bobby Kennedyt 1968-ban szintén megölték, az 1962-től 2009-ben bekövetkezett haláláig szenátorként tevékenykedő Ted Kennedyt sem kerülték el a szerencsétlenségek, JFK fia, ifjabb John pedig repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el 1999-ben.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

(MTI)

Fotó: Pixabay

81 éves korában, hosszú betegség után tért meg az angyalokhoz Haumann Péter, a Nemzet Színésze, akit a sztárvilág is mélyen gyászol.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...