Utazás

Hetven éves rekord dőlt meg Magyarországon

Napi hidegrekordot hozott az éjszaka.

Megdőlt a napi hidegrekord

Több helyen is fagyott az országban, a napi hidegrekord is megdőlt – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) csütörtökön a Facebook-oldalán.

„A Kárpát-medencét kitöltő hűvös, nyugalomba jutott levegő és a derült, szélcsendes éjszaka együtt azt eredményezte, hogy több mérőállomásunkon is gyengén fagyott 2 méteres magasságban” – olvasható a bejegyzésben.

A legalacsonyabb hőmérsékletet a Nógrád megyei Zabarban mérték, ahol kora reggelre mínusz 1,2 Celsius-fokig hűlt a levegő. Ez 0,1 fokkal döntötte meg az eddig május 19-ei hidegrekordot, amelyet 1952-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a ma már Encshez tartozó Fügödön mértek – ismertették.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Ahogy az OMSZ által közzétett térképen is látható, erősen inverziós volt a légrétegződés, ez azt jelenti, hogy a magasabban fekvő helyeken enyhébb volt a reggel. Erre láthatunk példákat többek között a Dunántúli-középhegységben, a Mecsekben, a Budai-hegységben, a Mátrában és a Bükkben is.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a hőmérséklet csúcsértéke 23 és 28 fok között tetőzik. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. A következő napokban melegszik a levegő.

Az aranysakál, melyet nádi farkasként is szoktak emlegetni, hosszú évszázadok óta egy őshonos, alacsony létszámban, és sokszor alkalmi módon jelen lévő ragadozó volt Magyarországon. Mit kell tudnunk erről a titokzatos fajról? A válaszokat Dr. Heltai Miklóstól, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének vezetőjétől kaptuk meg.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az elmúlt időszakban nagy területen fagypont alá esett a hőmérséklet, és hát rengeteg embert érdekel, mikor láthat havazást.
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...