Lifestyle

Hetente csupán egyszer zuhanyzik a fiatal nő - hajmeresztőek az indokai

Gyűlöli, ha nedves a haja, és a hajszárító hangjától is irtózik, ám nem ez a bizarr tisztálkodási elveket követő nő legfurcsább indoka.

Pénzt és időt spórol

Egy Reina nevű fiatal nő a TikTok felületén árulta el követőinek, hogy az átlagnál ritkábban lát szappant és fürdőkádat: hetente mindössze egyszer hajlandó arra, hogy a zuhany alá álljon - írja a VT nevű portál. Reina finoman szólva is szokatlan "rituáléja" természetesen azonnal felkeltette a kíváncsi látogatók figyelmét a közkedvelt videómegosztó portálon. Reina felülmúlhatatlanul nagy látogatottságot generált azzal a bejegyzésével, melyben hírt adott bizarr tisztálkodási szokásairól. A szóban forgó videót eddig több mint 2,7 millió alkalommal tekintették meg a felhasználók, azt pedig talán már mondanunk sem kell, hogy rengeteg komment is született a poszt kapcsán.

A nő természetesen el is mondta követőinek, miért érzi úgy, hogy hetente egyszer tökéletesen elegendő tisztálkodnia. Szerinte ezzel rengeteg időt spórol, hiszen a folyamat rendkívül macerás: a víz felmelegítése sem épp két percig tart, de a zuhanyzás, valamint a hajszárítás is hosszadalmas procedúra tud lenni. Reina ráadásul ki nem állhatja, ha nedves lesz a haja, sőt kifejezetten irtózik a hangszárító hangjától.

Kevesebb a bőrproblémája

A TikTok új kedvence természetesen arról is beszámolt videójában, hogy milyen előnyökkel jár a ritkább tisztálkodás. Azt mondja, kevesebb a bőrproblémája, mint azoknak, akik nap mint nap zuhanyoznak, és persze még pénzt is képes így spórolni.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A követők egészséges szkepticizmussal viszonyultak Reina sztorijához. Egyesek például azt tudakolták a nőtől, nem tapasztalja-e, hogy mióta kevesebbszer tisztálkodik, könnyebben büdösödik. Valószínűleg az vagyok. 'Nem javaslom, hogy valaki a hónaljamba dugja az arcát' - mondta a fiatal nő, ám hozzátette, hogy csupán tréfálkozott.

Reina - egy másik felhasználói kérdésre válaszolva - azt is elmondta, hogy férje sem emelt kifogást a furcsa gyakorlat ellen. És végül is mi más számít?

Fotó: 123rf

A két nő között a múltban mindig megértés és szeretet honolt, ám a nagy esemény óriási próbatétel elé állította a kapcsolatukat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.