Utazás

Tudtad? Apácaként halt meg az első magyar királyné

Halála napjáig példamutató, önzetlen életet élt

Államalapító királyunk 1038-ban lehelte ki a lelkét, s az özvegy királyné, Gizella magyarországi helyzete az elkövetkezendő pár évben folyamatosan romlott. A helyzet végül odáig fajult, hogy a korábbi bajor hercegnőnek - aki, miként cikkünk előző oldalán is utaltunk rá, komoly érdemeket szerzett a keresztény kultúra magyarországi meggyökereztetésében - 1044-ben el kellett menekülnie az országból. Végül Passauban telepedett le, csatlakozott a helyi apácakolostor közösségéhez. Később a kolostor főnökasszonyaként tevékenykedett, és még a halál is apácaként érte 1065. május 7-én. Érdekesség, hogy Gizella királyné sírját később rengetegen felkeresték, igazán népszerű zarándokhellyé nőtte ki magát, s a csontjait - azzal a kereszttel együtt, melyet imádságai során használt - valóságos ereklyeként őrizték Münchenben.

Szent István király feleségét 1911-ben avatták boldoggá, és nemcsak élete utolsó - példamutató, önmegtartóztatással teli - évtizedei miatt, hanem azért is, mert nélküle talán nem is sikerült volna lerakni egy keresztény vallási-kulturális közegre épülő, európai Magyarország alapjait.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kleopátra a hamisítatlan női szépség szinonimájává vált, a valóság azonban egészen kiábrándító.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A nyolcvanas években férfiak milliói rajongtak érte, és bár azóta négy évtized telt el, a legendás szupermodell szépsége és kisugárzása mit sem veszített varázsából.
Lifestyle
A hétköznapi beszélgetésekben mára szinte elvárássá vált a kimerültség hangsúlyozása. Ahelyett, hogy jólétről számolnánk be ismerősi körünknek, a végletekig feszített tempóval igazoljuk munkák...
Lifestyle
Mire számíthatsz a héten? Olvasd el te is a heti horoszkópodat!
Sztárok
Kim Jodzsong hosszú éveken át a háttérből segítette diktátor bátyját, mára azonban Észak-Korea egyik legbefolyásosabb politikai szereplőjévé vált, akinek hatalmát a külvilág sem hagyhatja figyelmen...
Utazás
A Hungaroring ugyebár a Forma-1-es magyar nagydíjról ismert a világon, amit 1986 óta folyamatosan megrendeznek.