Utazás

Ritka időjárási jelenség befolyásolja, hogy milyen lesz a 2022-es nyár

Milyen időjárásra számíthatunk idén nyáron? Cikkünkben összefoglaljuk, amit erről lehet tudni.

Hosszútávú előrejelzés

Idén igazán szeszélyes arcát mutatja a tavasz, akár napról napra is több fokot ugrál a hőmérséklet, sosem lehet biztosan tudni, hogy egy adott napon a napszemüvegre vagy az esernyőre lesz-e nagyobb szükségünk. Azonban lassan, de biztosan lépkedünk a május felé, onnantól pedig már csak egy hónapot kell várnunk, hogy végre elkezdődjön a nyár! Bár biztosat még semmiképp nem lehet mondani, azért nagy vonalakban talán megjósolható, hogy milyen időre számíthatunk júniustól augusztusig.

Dávid Mihály nyugdíjas vízépítő mérnök immár fél évszázada osztja meg időjárás előrejelzéseit, jóslatai pedig rendre beigazolódnak. Idén januárban a Femcafe.hu-n is lehoztuk az egész évre vonatkozó elemzését. Eszerint 2022-ben május második felében indul majd a nyári felmelegedés, június 10-e körül pedig már a 30 fokot is elérheti a nappali felmelegedés, de azt lehűlés követi majd. A július ígérkezik a legmelegebb hónapnak, a legnagyobb kánikulát a hónap utolsó harmadára jelzi Dávid Mihály, és a júliusi éjszakák sem lesznek hidegek. Augusztusban már kevésbé várható hőhullám, a tavalyinál hűvösebb lesz a hónap.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A nyárral kapcsolatosan a napokban az Időkép is közölte az előrejelzéseit. Bár felhívják a figyelmet arra, hogy ilyen távolságra előre jelezni nagyon bizonytalan, de most úgy tűnik, hogy a La Nina jelenség alakítja továbbra is az időjárást, ami pedig a nyári időszakra meleget hoz.

Hogy ez mit is jelent pontosan? Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.