Jakupcsek Gabriellával előfordult: kórházba került - a műsorvezető majdnem belehalt a diétázásba

Kórházba került

Jakupcsek a lapnak elárulta, annak köszönheti alakját, hogy normálisan eszik és rendszeresen edz, ezt pedig teste és szervezete is meghálálja, hiszen sosem hízik el. Ám úgy gondolja, minden embernek, aki fogyni szeretne, meg kell találnia azt a módszert, amivel sikerül is neki a súlyvesztés, ez pedig legtöbbször nem egy diéta, hanem a hosszútávú életmódváltás, amitől az illető egészségessé válik. Gabi heti kétszer két órát tornázik, amikor pedig ideje van rá, 3-5 kilométert gyalogol, de nem volt ez mindig így: előfordult ugyanis, hogy őt is beszippantották egyes diéták ígéretei, habár bevallása szerint sosem volt a fogyókúra híve, ugyanis otthon, gyerekkorában soha nem látott nagy zabalásokat vagy unalom evéseket, mozgékony életet azonban annál inkább. „Igényli a testem a mozgást, de csak annyit sportolok, amennyi jólesik. Már nem a kerek popsiért csinálom, hanem azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben” – árulta el Jakupcsek, aki volt, hogy átesett a ló túloldalára és túlzásba vitte a méregtelenítést. „Egy léböjtkúra kellős közepén elmentem lovagolni, leestem a lóról, és kórház lett a vége. Nem vonok meg magamtól a világon semmit sem, inkább kevesebbszer eszem és többször” – tette hozzá Gabi, aki szeret élni, és szeretne még sokáig és jó minőségben élni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Pécsi Ildikó fogadott fia könyvet ír a színésznő életéről, kutatómunkája során pedig olyan életút és magánéleti konfliktusok rajzolódtak ki L. Péterfi Csaba előtt, amikről a férfi úgy gondolja, felborzolják majd az emberek kedélyeit.

Leadfotó: instagram.com/unode50.hu

Oldalak

Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.