„Láttam a gyönyörű anyámat leépülni, boldogtalanná válni, tönkremenni” – Singh Viki őszintén vallott gyerekkori nehézségeiről

Singh Viki gyermekkorát alaposan megtépázta az élet: indiai származása miatt számos bántást kellett eltűrnie az iskolatársaitól, közben a családja is szétszakadt, ő két tűz közé került, apukájával pedig komoly hazugság árnyékolta be kapcsolatát.

Nem volt felhőtlen a kapcsolata édesapjával

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekesnőnek nagyon fiatalon meg kellett tanulni kiállni magáért. Az iskolában a gyerekek bántása miatt, később pedig az önálló, szabad életéért, hiszen a családi hagyományoknak megfelelően nem ő dönthetett volna a sorsáról, a házasságáról. „Nem tudom, hogy mi adott ehhez akkor erőt. Világéletemben tiszteltem apukámat, de tartottam tőle. Befolyásos ember volt, 15 évig állt az indiai közösség élén, és az én életemről is határozott elképzelései voltak. Ha az ő szabályai szerint léteztem volna, akkor 17 évesen kaptam volna egy autót, lehet, hogy lakást is, sofőr vitt volna az egyenruhás iskolába, cserébe viszont nagyon korlátozva lettem volna. Abba az iskolába kellett volna járni, amit ő kijelölt, és azzal kellett volna házasodni, akit ő választott. Gyakran emlegette, hogy egy Amerikában élő indiai család fiával kellene beszélgetni, ismerkedni – próbálta pedzegetni a dolgot, és ettől felállt a szőr a hátamon. Borzasztóan megijedtem ettől a vezetett élettől, amit nekem szánt. Bár 3 éves voltam, amikor a szüleim elváltak, de mindig úgy kellett élnem, ahogy apukámnak tetszik. Például nekem nem lehetett fiúm, nem járhattam fiúkkal – nyilván jártam, csak titokban. Ez egészen addig ment el, hogy 32 éves voltam, amikor először hazavittem valakit. 32 éves koromig nem tudta, hogy nekem van párkapcsolatom, netán együtt élek valakivel. Ez nagyon megbélyegezte a kapcsolatomat apukámmal, nem volt egy őszinte beszélgetésünk, hiszen az eszével tudta, hogy a lánya biztosan nem él szűzies életet, de nem kérdezett, ezért egyre több mindenről nem tudtunk beszélni, és egy idő után már nem is beszéltünk semmiről, mert csak olyan téma lett volna, amiről ő nem akar tudni, én pedig nem akarok mesélni. Ez a fal 32 éves koromban tudott leomlani ” - meséli Singh Viki a Spirit FM-en is hallható #nofilter - Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsorban.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...
Lifestyle
Ahogy a hőmérséklet tartósan 15 fok alá süllyed, a poloskák tömegesen indulnak meg a meleg lakások felé, hogy védett rejtekhelyet találjanak a közeledő téli hónapokra az ablakok és redőnyök környékén...