Lifestyle

Letartóztatták a New Yorkban megölt magyar nő gyilkosát

Az áldozat fia az emeleten aludt, amikor megtörtént a gyilkosság

A hatóságok azt is kiderítették, hogy G. Orsolyát korábban olyan romantikus jellegű kapcsolat fűzhette Bonolához, mely viharos körülmények között fejeződött be. Az elkövető kézre kerítését segítette, hogy a rendőrök egy pár véres csizmát találtak az 51 esztendős nő otthonában, s a lábbeliken a férfitől származó DNS-mintákra lettek figyelmesek.

Bonola a kihallgatásán állítólag azt mondta, hogy az este folyamán összeszólalkoztak G. Orsolyával, és a vita hevében oltotta ki a nő életét. Arra egyelőre még mindig nem derült fény, hogy Bonola pontosan hogyan juthatott be a házba, vagy egyáltalán mit keresett az ingatlan környékén. Az viszont megerősítést nyert, hogy G. 13 esztendős fia a ház egyik emeleti szobájában aludt a gyilkosság időpontjában, neki így nem is lehetett tudomása arról, hogy mi zajlik Bonola és G. Orsolya között.

A hatóságok közölték: Bonola korábban nem volt másik bűnügy érintettje. Már csak emiatt is ellentmondásos, hogy Bonola a gyilkosság után G. Orsolya férjét is megfenyegette, s azt írta a férfinek, hogy a nőt azért ölte meg, mert korábban börtönbe juttatta. Elképzelhető azonban, hogy Bonola csak a hatóságokat akarta félrevezetni állításával.

Az 51 éves G. Orsolya holttestére szombat reggel talált rá egy férfi, aki a New York-i Queens egyik előkelő lakónegyedében, Forest Hillsben a Juno utcán sétáltatta a kutyáit. Orsolya férje, Howard Klein üzletember a pár 17 éves fiával Portlandben tartózkodott - írta korábban a hirado.hu.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Venkli István közismert erdélyi magyar mulatós zenész volt: a férfinek decemberben veszett nyoma, de csak nemrég derült ki, hogy valójában gyilkosság áldozata lett. Saját felesége és unokahúga ölette meg.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.
Lifestyle
Mielőtt az őszi hideg miatt ismét rendszeresen bekapcsolnánk a fűtést, érdemes néhány percet szánni a radiátorokra, ugyanis egy kevéssé ismert beállítás az egész fűtési időszakban sokat számíthat.
Sztárok
A Terror Háza Múzeum előtt tartott demonstráción lépett színpadra zenei fellépőként Nagy Feró, aki a múzeum működésének felülvizsgálata és a főigazgatói tisztség megszüntetése elleni kiállásában...