Sztárok

Liam Neeson Bruce Willisről: A szívem szakad meg érte, mindennap gondolok rá

Az Oscar-díjra jelölt Neeson legújabb mozijában egy memóriazavarral küzdő férfit alakít, s elmondása szerint a munka lelkileg is megérintette, főként azután, hogy kiderült: neves kollégája, Bruce Willis afáziával küzd.

Örökre búcsút vett a vászontól mindenki John McClane-je

Március legvégén bombaként robbant a hír a nemzetközi sajtóban: negyven év után visszavonul a színészi pályától a nyolcvanas és kilencvenes évek megkerülhetetlen akciósztárja, a 67 esztendős Bruce Willis. A szomorú fordulat végső soron nem érhette meglepetésként azokat a rajongókat, akik figyelmesen nyomon követték a színészikon életének alakulását. Az utóbbi egy évben ugyanis már többször felröppent a pletyka, miszerint a Ponyvaregény és a Sin City csibészes mosolyú főhőse immáron képtelen megjegyezni a szerepeit, ezért szegődött el epizodistának jobbára csekély színészi kihívást jelentő B-kategóriás filmekbe.

Múlt hónapban azonban véget értek a találgatások (sokáig azt rebesgették, hogy Willis karrierje a világszerte rettegett betegség, a demencia miatt került lejtőre). Kiderült, hogy a Die Hard-filmek John McClane-jeként világhírűvé vált filmcsillag afáziával, azaz agyi sérülés következtében fellépő nyelvi zavarral küzd. Willis családja egy szívhez szóló közleményt is megjelentetett az Instagram felületén, melyben beszámoltak a részletekről.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Willis nyugdíjba vonulása nemcsak az akciófilmek elkötelezett híveit, de a hollywoodi sztárvilágot is megrendítette. Sylvester Stallone megható üzenetet küldött neki a közösségi oldalon, majd számos más filmcsillag is követte a példáját. Ezúttal Liam Neeson csatlakozott azokhoz az álomgyári hírességekhez, akik megszólaltak Willis személyes tragédiája kapcsán.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.
Home&Design
A hálószoba a legtöbbünk számára egyet jelent a kikapcsolódással, a pihenéssel és a relaxálással – egy nyugodt menedék, ahol nagyot sóhajthatunk lefekvés előtt, és feltöltődve készülhetünk a ránk...
Sztárok
Ma már elindul a Házasság első látásra a TV2-n, ami ismét nagy hullámokat fog generálni.
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.