Minden eddiginél monumentálisabb: óriási bulikkal és világsztárokkal erősíti idei szezonját a Budapest Park

A főváros népszerű koncerthelyszíne idén ünnepli tizenegyedik szezonját: 2022 minden tekintetben a nagyágyúk éve lesz a Budapest Park számára, hiszen a legnagyobb hazai kedvencek mellett minden eddiginél több nemzetközi szupersztár fordul majd meg a színpadon.

Segélykoncerttel indul a tizenegyedik évad

Az idei nyitás több szempontból is különleges a Budapest Park számára, de az egyik talán legfontosabb, hogy három év után most végre újból a tervezett időben és menetrend szerint, korlátozások nélkül indulhatnak el - derült ki a koncerthelyszín sajtótájékoztatóján, melyen a Femcafe.hu is jelen volt. Szerdán pedig rendesen bele is csapnak a lecsóba: egy stílusokon és korszakokon átívelő, gigantikus, 25 zenészből álló all stars line-uppal startolnak a Random Trip koncertjén. A teljes jegybevételt négy civil szervezetnek (Budapest Bike Maffia, Magyar Vöröskereszt, Migration Aid és UNICEF Magyarország) ajánlják fel. Az este sokszínű fellépői pedig remekül előrevetítik azt a változatosságot, ami a Park idei szezonját jellemzi majd. A fellépő gárda mellett a Park új színpadképe is ráerősít a szórakozóhely monumentalitására. Idén is rengeteg újítással készülnek, ráadásul a szezont egy 0. nappal is megtoldották, így április 20-án az Ukrajnában zajló háború civil károsultjai megsegítésére szervezett segélykoncerttel dörrentik be először a hangrendszert.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hétvégi őrület már csütörtökön elkezdődik: április 21-én a fiatal tehetség, Dzsúdló izzítja a közönséget, aki egy szempillantás alatt építette ki többezres rajongói bázisát. Pénteken a nemrégiben Mucsi Zoltán főszereplésével készült új dalát és videóját bemutató, a hazai alter szcéna egyik bástyájának számító 30Y lép színpadra, szombaton pedig Bódottával tölti meg a táncteret a Honeybeast. És ez még csak a kezdet: április 28-án szintén egy különleges zenei kollektíva, a hazai hip-hop krémjét (pl. Beton.Hofi, Punnany Massif, Animal Cannibals, stb.) felvonultató Fővárosi Rapcirkusz lép a porondra; április 29-én utolsó koncertjét adja a Kistehén; április 30-án pedig rögtön az idei szezon első nemzetközi csapata, az ausztrál tinikedvenc 5 Seconds of Summer zenél.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...
Home&Design
Az 1920-as évek csillogása, a geometrikus formák és a fényűző részletek ismét meghódítják a lakberendezést. Az art deco stílus azonban ma már nem feltétlenül jelent hivalkodó enteriőrt: néhány jól...
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...
Lifestyle
A "loud budgeting" az a trend, aminek következtében könnyedén és szorongásmentesen meg tudjuk kímélni a pénztárcánkat, és még a barátokkal töltött időről sem kell lemondani!
Fashion&Beauty
Itt az ideje, hogy elcsomagold a szürke és a bézs színű pulóvereidet, ugyanis minden jel arra mutat, hogy véget ért a csendes luxus időszaka, és ismét hódítanak a feltűnő darabok, úgyhogy itt az...
Egészség
A dió igazi őszi termék, ami sokkal egészségesebb, mint azt sokan gondolják.