Sztárok

Harry és Meghan elhagyja Amerikát, de a királynő meglátogatása nem fér bele a programjukba

Invictus Games

Harry herceg 2014-ben alapította az Invictus Games nevezetű sportversenyt, amelyen sérült katonák és veteránok versenyeznek többféle sportágban szerveznek, mint például kerekesszékes kosárlabda, ülőröplabda, vagy beltéri evezés. A 2022-es játékok a hollandiai Hágában lesznek április 16-22. között, és a JustJared információi szerint az alapító herceget ezennel felesége is elkíséri az európai útra. Ez azért is szimbolikus, hiszen a hercegné először 2017-ben tette tiszteletét a sporteseményen, ráadásul ez volt az első alkalom, amelyen egy párként jelentek meg Harry-vel.

A bejelentést persze nagy felzúdulás követte. Sokan abban reménykedtek, hogy ha már a „közelben” járnak, akkor Meghan és Harry talán ellátogatnak a királynőhöz, aki amúgy éppen a játékok alatt ünnepli majd 96. születésnapját. Azonban a hírek szerint erről szó sincs. A The Sun arról ír, hogy ahelyett, hogy az idős II. Erzsébettel töltenék az idejüket, inkább azzal vannak elfoglalva, hogy folyton kamerák vegyék körül őket, hiszen a Netflix dokumentumfilmet forgat velük jelenleg. Ráadásul az utazást pár nappal Fülöp herceg megemlékező szertartása utánra időzítették, amelyen illett volna nekik is megjelenniük.

Meghan korábban egy interjúban mesélt arról, hogy mennyire megviselte az a fajta publicitás, amit a királyi család tagjaként kellett elviselnie, de úgy látszik, a tengerentúlon nem ez a helyzet, hiszen az elmúlt időszakban folyton újabb hírek jelennek meg azt illetően, hogy épp mibe fog a hercegi pár. Harry gyakrabbi hazalátogatását az gátolja, hogy a herceg nagyobb védelmet szeretne kapni, amikor Nagy-Britanniában van, mert nem érzi biztonságban magát a Scotland Yard tisztjeinek kísérete nélkül, de egyelőre nem sikerült elérnie, hogy maximális protekciót kapjon.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Végre kiderült, mi volt az a pont, amikor Vilmos herceg megorrolt öccse, Harry feleségére, Meghan Markle-re – dühét az váltotta ki, hogy Meghan tett egy megjegyzést Katalinra.

Leadfotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy krémes tejtermék most a sláger a világ egyre több országában, nem véletlenül: ez a termék nemcsak a fogyásban segíthet, de lágy állaga és sokoldalú felhasználhatósága miatt is népszerű.
Sztárok
Hamarosan teljesen új fejezet kezdődik György herceg életében: szeptembertől Nagy-Britannia egyik legismertebb és legpatinásabb bentlakásos iskolájában folytatja tanulmányait. Az Eton College falai...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás kizárólag a másik félről szól, pedig valójában saját lelki egyensúlyunkra is óriási hatással lehet; hogy mi áll ennek a hátterében, az cikkünkből kiderül!
Lifestyle
A Szűz júliusban olyan rejtett kiadásokra vagy pénzügyi szokásokra figyelhet fel, amelyek eddig észrevétlenül csökkentették a tartalékait - íme, júliusi előrejelzésünk karrier fronton.
Utazás
A nyári hőség nemcsak az embereket, hanem az autókat is próbára teszi, de másképp is kell tankolni?
Sztárok
48. életévébe lépett Nicole Scherzinger! A Pussycat Dolls énekesnője nemrég paradicsomi környezetben ünnepelte születésnapját, melynek apropóján lenyűgöző fürdőruhás fotókat is megosztott a...