Lifestyle

Valóság vagy hallucináció? Végre kiderült a teljes igazság a halálközeli élményekről

Nem tekinthetők hallucinációknak

A halálközeli élmények tehát semmiképpen sem tekinthetők egyszerű hallucinációknak, mert egészen más sémák mutatkoznak meg bennük, ráadásul nehezen túlbecsülhető jelentőségű pszichológiai hatásokat is eredményeznek.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„A halál tudományos vizsgálatát az tette lehetővé, hogy az agysejtek nem károsodnak visszafordíthatatlanul a szívleállást követő oxigénhiány után közvetlenül” - szögezte le Sam Parnia, a tanulmány vezető szerzője, majd így folytatta: „Ehelyett órákon át haldokolnak. Ez lehetővé teszi a tudósok számára, hogy objektíven tanulmányozzák a halállal kapcsolatos fiziológiai és mentális eseményeket.”

A szakemberek úgy látják, az eddig felhalmozott bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy sem a fiziológiai, sem pedig a kognitív folyamatok nem érnek véget a halállal, s jóllehet a vizsgált tanulmányok nem tudták minden kétséget kizáróan igazolni, hogy a betegek halállal kapcsolatos tapasztalatai tényleg valóságosak, ezt az eshetőséget kizárni sem lehet.

„Kevés tanulmány vizsgálta objektív és tudományos módon, hogy mi történik, ha meghalunk, de ezek az eredmények érdekes betekintést nyújtanak az emberek tudatának működésébe, és előkészíthetik az utat a további kutatásokhoz” - fűzte hozzá Sam Parnia.

Magyarországon számos olyan személlyel készült hosszabb-rövidebb interjú az elmúlt évtizedekben, aki maga is átélt halálközeli élményt. Az egyik leghíresebb eset Dobronay László dokumentumfilm-rendezőé, aki 1993-ban szenvedett súlyos autóbalesetet, és szokatlanul részletes beszámolót adott arról, milyen események történtek vele azután, hogy a klinikai halál állapotába került. Fliegauf Benedek Csillogás című dokumentumfilmjében nemcsak Dobronay esetével foglalkozik, de megszólaltatja Nádas Péter írót és Gesztelyi Nagy Judit szerzetesnőt is, akik szintén hasonló élményeket éltek át.

Milyen érzés lehet, amikor valaki szó szerint a halálból tér vissza? Íme néhány beszámoló halálközeli élményekről, amik a lelkedig hatolnak...

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.