Utazás

Vérpiros tóban úszott az olimpiai bajnok, így tiltakozott az orosz népirtás ellen - Videó

Ruta Meilutyte, Litvánia három évvel ezelőtt visszavonult olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója különös akcióval próbálta felhívni a figyelmet az ukrán nép melletti rendületlen kiállás fontosságára.

Véres tóban mártózott meg a legendás úszó

Litvánia fővárosában, Vilniusban szerdán vérpirosra festettek egy kis tavat az orosz nagykövetség közvetlen közelében, tiltakozásul az ukrajnai háború ellen, írja az MTI. A háborúellenes aktivisták akciójában Ruta Meilutyte, a litvánok három esztendővel ezelőtt visszavonult olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója is részt vett, több művész társaságában. A sportoló át is úszta a tavacskát, hogy „ezzel az Oroszország által elkövetett népirtással szembenéző ukrán nép támogatására buzdítson”. Meilutyte egy videót is mellékelt Twitter-bejegyzéséhez erről, amelyhez azt írta:

„A véres tavacska Oroszországnak az ukránok ellen elkövetett háborús bűncselekményekért viselt felelősségét hangsúlyozza”.

A vilniusi rendőrség szóvivője szerint az orosz nagykövetség tőszomszédságában található közparkban végrehajtott tiltakozó akciót egyeztették a környezetvédelmi hatóságokkal. A BNS balti hírügynökségnek nyilatkozva az illetékes hozzátette, hogy környezetkímélő színezőanyagot használtak. A vilniusi orosz diplomáciai képviselet épülete előtt számos tüntetés volt a február 24-én indult ukrajnai hadművelet kezdete óta.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter Brüsszelben nyilatkozva kevésnek minősítette azt az új szankciócsomagot, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mutatott be a napokban Oroszország ellen. Csalódottságát fejezte ki, hogy az EU mindössze az orosz szén behozatalát tervezi betiltani, ami az uniós országok importjának elenyésző részét képezi.

"Szankcionáljuk inkább a gyertyák és tűzifa behozatalát, ha hasonló üzenetet szeretnénk küldeni" - mondta a litván diplomácia vezetője élcelődve. Amennyiben viszont komoly reakciót szeretnének az ukrajnai Bucsában elkövetett mészárlásra adni, akkor a szankciókat is komolyan kell venni, s „az olajnak kellene a következő logikus lépésnek lennie” – hangsúlyozta. Mindemellett elismerte, hogy az orosz gázimport korlátozása ennél nehezebbnek bizonyulhat, mivel egyes országoknak erre jobban fel kell készülniük.

Fotó: 123rf

Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, melyen szóba került a szerdai telefonbeszélgetése Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Erről volt szó a két államférfi között.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Otthonunk takarítása segít távol tartani a bektériumokat, és a rendszeres takarítással megszabadulhatunk az allergénektől, morzsáktól, piszoktól és mindenféle apró szennyeződéstől. Csakhogy nincs...
Lifestyle
Senkinek sem jó érzés, ha megütik – pláne akkor nem, ha a saját gyereke kezd el csapkodni, lökdösődni vagy kezet emelni másokra, esetleg magukra a szülőkre. Bár szinte nincs is olyan gyerek, aki ne...
Sztárok
Cindy Crawford a hatodik X-hez közelítve is még rendkívül üde és fiatalos, amit nem csupán a jó genetikának, hanem a tudatosságnak is köszönhet.
Lifestyle
Nálad mi tartozik a konyhai nagytakarítás fogalomkörébe? A tűzhely, a konyhapult, a szekrények és minden apró szeglet kisuvickolása mellett vajon hányszor pucolod ki konyhai kisgépeidet – például az...
Fashion&Beauty
Ha már próbáltál mindenféle arckrémet, de mégsem látod azt a „friss, üde” hatást a tükörben, lehet, hogy hiányzik a rutinodból egy apró, de nagyon fontos lépés. Ez pedig nem más, mint a hámlasztás –...
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.