Köböl Anita korábbi párkapcsolatáról vallott: a csinos műsorvezető elárulta, milyen volt együtt lenni egy nárcisztikus férfival

Fel kell ismerni a jeleket

„Nagyon fontos, hogy valaki felismerje: egy ilyen típusú párkapcsolatnak az elszenvedője. Óriási rózsaszín ködként indul, a nárcisztikus olyan világot teremt maguk köré, amibe bevonódunk – legtöbbször a férfi a nőnek –, nőként pedig örülünk, hogy végre egy férfi, akire mindig vágytunk, és felülünk erre a hullámra. Ebben persze a mi hiúságunk is benne van; azt hisszük, hogy végre valaki tényleg szeret. A kezdeti időszakban nagyon intenzív az idealizálás, és aki bizonytalanabb magában, annak különösen jól esik. Ez nem jelenti azt, hogy az áldozat hibája. Bármilyen is az áldozat, semmi nem jogosítja fel a bántalmazót, hogy bántalmazza az áldozatot. Egy nárcisztikus személyiségű embernek van egy alternatív valósága, legtöbbjük nem biztos, hogy nekünk hazudik, hanem elsősorban magának, és ebben az önbecsapásban viszonylag hosszú ideig el tud lenni. Ott kezdődnek a problémák, hogy elkezdünk visszajelzéseket adni ennek a személynek, hogy valamit mégsem csinál tökéletesen. Lehet, hogy ez az ő identitásának a megsemmisülését jelenti, ezt nem bírja elviselni, és brutálisan odacsap érte” - mondja Knapek Éva pszichológus, a Spirit fm-en is hallható #nofilter – Nők filter nélkül Köböl Anitával legújabb adásában.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...