Unokaöccse végzett a szaúdi királlyal: nyilvános audiencián történt a gyilkosság, a herceget elmebetegnek nyilvánították

Kegyetlen gyilkosság áldozata lett

Fejszál hercegként rengeteg támogatást kapott a különböző katonai és vallási vezetőktől, akiknek elege lett Szaúd kormányzásából: amíg a király külföldi gyógykezelésen vett részt, Fejszál véglegesen maga mellé állította ezeket a vezetőket, azok helyére pedig, akik nem támogatták őt, saját embereit ültette, például Abdullah öccsét. Miután Szaúd visszatért az országba, azzal szembesült, hogy Fejszál régenssé lépett elő, néhány hónappal később pedig a királyi család és a vallási vezetők lemondatták Szaúdot, így Fejszál lett Szaúd-Arábia harmadik királya, bátyját pedig száműzték az országból. Királyként Fejszál pániszlámista, antikommunista és palesztinbarát politikát folytatott, kiegyensúlyozta az ország deficites költségvetését és modernizációs reformokat vezetett be. 1973-ban ugyanakkor az arab-izraeli háború idején leállította az olajeladásokat, ezzel pedig ő lett az egyik okozója az ezután következő energiaválságnak. Két évvel később Fejszál éppen egy nyilvános audienciát tartott: amikor féltestvérének fia, Fejszál ibn Muszaid következett a sorban, hogy szót válthasson a királlyal, odament az uralkodóhoz, hogy megölelje – mikor a király odahajolt, hogy arcon csókolja unokaöccsét, az elővett egy pisztolyt és kétszer rálőtt. Fejszál királyt azonnal kórházba vitték, ahol vérátömlesztést és szívmasszázst hajtottak rajta végre, azonban a kezelés ellenére meghalt, a letartóztatott herceget pedig hivatalosan is elmebetegnek nyilvánították. Az orvosszakértők ugyanakkor megállapították, hogy Fejszál herceg a gyilkosság idején épelméjű volt, így halálra ítélték őt annak ellenére, hogy a haldokló király kívánsága az volt, hogy hagyják életben a merénylőt. Érdekesség, hogy 1966-ban a király egyik fanatikus unokaöccse rátámadott az állami televízió központjára: Fejszál későbbi orgyilkosa épp a férfi fivére volt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nena a 99 Lutfballons című slágerével lopta be magát a közönség szívébe, a dalt pedig még a fiatalabb korosztály is ismeri. Ennek ellenére itthon ma már alig hallani az énekesnőről: vajon mivel tölti manapság a mindennapjait?

Leadfotó: Pinterest/leanashine91

Oldalak

Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...