Óriási buli van készülőben: különleges vendégek lépnek fel vasárnap a Sztárban sztár színpadán

Elképesztő bulival dobja fel a vasárnap estét a Sztárban sztár. Mint kiderült, egyszerre három különleges vendég is érkezik a műsor elődöntőjébe.

Újabb versenyző búcsúzott

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Gőzerővel fut a Sztárban sztár nyolcadik évada: a TV2 nagysikerű showműsorában hétről hétre fenomenális átalakulások, megható pillanatok, valamint drámai meglepetések szemtanúi lehetnek a nézők. A versenytől azonban minden adás végén búcsúznia kell valakinek: a hetedik élő showban kiderült, hogy ezúttal Péterffy Lili számára ért véget a megmérettetés, aki az este folyamán Katy Perry bőrébe bújva szántotta fel a színpadot. Az énekesnő nemrég interjút adott a Femcafe-nak, és elárulta, hogyan érintette a kiesés, valamint azt is, melyik átalakulás volt a kedvence a műsor alatt – a részleteket itt találod. Így már csak 5 híresség maradt versenyben, akik előtt egyetlen cél lebeg: minden sztár arra vágyik, hogy ő nyerje el Magyarország legsokoldalúbb előadójának járó címet – erre pedig már nem kell sokat várni, hiszen most vasárnap a nézők már az elődöntőben izgulhatnak a a kedvencükért.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Sztárok
Idén augusztus 11. és 15. között rendezik meg a Sziget Fesztivált, ami ismét magyar kézbe került.
Sztárok
Kevesen tudják, hogy Katalin hercegné kifogástalan viselkedése és fegyelmezett eleganciája mögött egy gyerekkorban gyökeredző, kíméletlenül következetes anyai elv áll.
Lifestyle
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Egészség
Létezik egy olyan hétköznapi szokás, amelyről elsőre talán senki sem gondolná, hogy jelentős befolyással lehet az egészségünkre, a közérzetünkre és hosszú távon akár az életünk hosszára is. Ez a...
Lifestyle
Van az a pont egy kapcsolatban, amikor már nem egy nagy veszekedés, nem egy félrelépés vagy egy drámai szakítási beszélgetés dönti el a jövőt, hanem apró, ismétlődő minták. Olyan viselkedések,...