Kiderült, hová tűnt a királyi család közkedvelt hercegnéje: mentális problémái miatt kezelték Albert herceg nejét

Charléne hercegné igen sokáig tartózkodott egy svájci luxusklinikán, aminek meg is volt az ára: Albert monacói herceg neje olyan ellátásban és kezelésben részesült, amiért az aggódó férjnek közel 16 millió forintot kellett fizetnie hetente - négy hónapon át!

Mindenki érte aggódott

Charléne monacói hercegné jó ideje nem mutatkozik már a nyilvánosság előtt: hosszú hetek, hónapok óta nem láthatták őt a kíváncsiskodók, hollétéről pedig számtalan pletyka látott napvilágot ez idő alatt. Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a hercegné állítólag egy elrontott plasztikai műtét miatt tűnt el a színről, emiatt még tavaly júliusban az Albert herceggel való 10. házassági évfordulója miatt sem tért haza – Charléne akkor már fél éve külön volt férjétől és gyermekeitől, szülőhazájában, Dél-Afrikában tartózkodott, hátrahagyva ikreit, valamint a pletykák szerint igencsak csalfa férjét, Albertet. Az uralkodó köztudottan nem híres a hűségéről: már két, házasságon kívüli gyermeket is elismert, sokan pedig kezdetben úgy gondolták, Charléne távozásának oka egy újabb szerelemgyermek felbukkanása lehet, amit a hercegné már nem bírt tétlenül nézni. Voltak olyanok is, akik úgy sejtették, talán most épp Charléne volt hűtlen férjéhez, a hivatalos tájékoztatás szerint azonban a hercegné néhány alapítványi projekt miatt repült a távoli országba, ahol elkapott egy súlyos fül-orr gégészeti fertőzést, amely olyan komolynak bizonyult, hogy több műtétet is végre kellett hajtani rajta. Decemberben viszont Albert herceg nyilatkozatából kiderült, hogy egyik pletyka sem igaz, az viszont tény, hogy Charléne sem lelkileg, sem pedig fizikailag nincs jól. Állítólag a hercegné saját döntése volt, hogy felkeres egy kórházat, ahol több hetes kezelésnek veti magát alá – nos, most napvilágot látott az igazság, pontosan hol bujkált eddig Albert felesége, aki a hírek szerint majdnem meghalt.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Thomas és Meghan Markle kapcsolata évekkel ezelőtt megromlott. A sussexi hercegné édesapja korábban többször is a nyilvánosság előtt adott hangot a kifogásainak, legutóbb pedig ismét kellemetlen helyzetbe hozta a lányát.

Leadfotó: MTI/EPA/Reuters/Eric Gaillard

Oldalak

Lifestyle
Magyar Péter szerint a rászoruló családok terheit enyhítő, százezer forintos támogatás automatikusan jár az arra jogosultaknak. A miniszterelnök kiemelte: a kormány azonnali segítséget nyújt a...
Sztárok
Kiszel Tünde egy rendkívül érzelmes bejegyzésben köszöntötte fel kislányát, Hunyadi Donatellát a a születésnapján. A dekoratív médiaszemélyiség szívhez szóló szavai és a posztot elárasztó emojik hűen...
Egészség
Az öregedés biológiai folyamatait nem állíthatjuk meg, de a legfrissebb kutatások szerint drasztikusan lelassíthatjuk. Mutatjuk azokat a tudományosan elismert alapanyagokat, amelyek bizonyítottan...
Lifestyle
Egy friss tudományos elemzés szerint a csecsemők képernyőhasználata súlyos, életre szóló fejlődési kockázatokkal jár. Szakértők kongatják a vészharangot, mivel a két év alatti gyerekeknél a digitális...
Sztárok
Nem mindennapi helyzetben próbálja ki magát Sánta Laci és Széphalmi Juliska: a válásuk után is együtt dolgozó, közös gyermeküket közösen nevelő expár az RTL+ Exek csatája második évadában is bizonyít...
Fashion&Beauty
36 új darab, a Black by Orsoya ready-to-wear vonal debütálása, couture ihletésű STARDUST lookok, kreatív divatkollaborációk és fine dining élmény egy összművészeti presztízseseményen.