Teljesen összeomlott Károly herceg: a nyilvánosság előtt sírta el magát a brit trónörökös

Erzsébet fia is egy érző ember, szíve pedig közel sincs kőből: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a minap épp a fotósok kereszttüzében eredtek el a könnyei.

Érzéketlennek tartják őt, most bebizonyította, hogy mégsem az

Valljuk be, Károly herceg sosem volt túl népszerű az emberek szemében: valamiért a nép sosem kedvelte őt igazán, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a britek sokkal szívesebben látnák a trónon Erzsébet királynő után Vilmost, mintsem Károlyt. Hogy pontosan mi váltotta ki az emberek ellenszenvét Károllyal kapcsolatban, azt nem tudni, egy azonban biztos: hírnevének nem tett jót, mikor kiderült, hogy megcsalta Diana hercegnét Kamillával, ami igencsak megviselte a szívek királynőjének tartott Dianát. Házasságuk tehát egy harmadik fél, Kamilla miatt ért véget, akivel a herceg később össze is házasodott – nos, ha Károly nem szimpatikus a népnek, akkor jelenlegi neje pláne nem. A britek sosem szerették igazán Kamillát, bár az utóbbi években egyre jobban elfogadják őt jótékonysági munkájának hála – Károlyt viszont a mai napig érzéketlennek, kőszívűnek tartják. A trón várományosa azonban a minap bebizonyította, hogy ő is érző ember, aki empatikus is tud lenni, ha akar: a nyilvánosság előtt, a kamerák kereszttüzében sírta el magát, amin mindenki meglepődött. És hogy mi volt az oka? Galériánkban eláruljuk!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Chester Bennington a mai napon lenne 46 éves – a Linkin Park frontembere öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy véget vet életének.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A csillagok állása szerint a július 20-i hét rendkívüli fordulatokat tartogat. Három csillagjegy szülöttei elképesztő, váratlan szerencsére számíthatnak.
Lifestyle
Hatalmas tömegbaleset történt hétfő reggel az M0-s autóúton, a forgalom teljesen megbénult, a dugó pedig már most több kilométeres. És országszerte is akadnak "gondok".
Lifestyle
Két fiatal nyaraló sorsa vett katasztrofális fordulatot Horvátországban, miután egy elhagyott dizájner táska miatt bilincs csattant a csuklójukon.
Lifestyle
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Lifestyle
Nem minden lehetőség kopogtat kétszer. Három csillagjegy előtt most olyan időszak nyílhat meg, amely komoly pozitív változásokat és váratlan sikereket tartogathat.
Lifestyle
Nem minden időszak alakul úgy, ahogyan eltervezzük, és néha a legnagyobb kihívást éppen a váratlan fordulatok jelentik. Három csillagjegy előtt most olyan napok állhatnak, amikor a türelem lesz a...