Balázs Klári évtizedes titokról rántotta le a leplet: feleségül akarta őt venni egy amerikai férfi

Az illető még Magyarországra is hajlandó volt a szépséges és fiatal Klári után jönni, ám ajánlatát az énekesnő végül visszautasította.

Messze földön híres szerelem

Balázs Klári és Korda György több mint négy évtizede alkot egy párt: olyan, mintha a két híresség világ életükben együtt lett volna, a magyarok gyakorlatilag nem is emlegetik őket külön, csak úgy, mint két embert, akik elválaszthatatlanok. Valahogy így érzik ezt ők maguk is: Klárika és Gyuri nemrégiben elárulták, hogy immáron 42 éve fogják egymás kezét jóban-rosszban, ez idő alatt pedig egyszer sem fordult meg a fejükben a szakítás vagy a válás, de még a szétköltözésre sem volt náluk példa. Kapcsolatuk tehát mondhatni példaként szolgálhat a párok számára, irigyli is őket mindenki, aki az igaz szerelem után áhítozik, hiszen ők már olyanok egymásnak, mint a borsó meg a héja, nem tudnak a másik nélkül létezni. Korda György szerint életre szóló szerelmük titka az, hogy Klárika nemcsak a felesége, de a partnere is, aki mindig támogatta őt karrierjében, még akkor is, amikor az énekes önző volt és fiatal. Most azonban a sztárpár a HOT! Magazinnak elárulta, hogy bár bizalmuk egymás iránt örök, bizony akadtak pillanatok, amikor valaki akár véget is vethetett volna szerelmüknek, ha az nem annyira erős: Klárikát például egy amerikai férfi még feleségül is kérte!

Lapozz a részletekért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az ajánlat

Ahogyan a magazinnak is nyilatkozták, hosszú házasságuk titka a szeretet és az elfogadás, utóbbi pedig bizony azt is magában foglalja, hogy anno egyiküknek sem volt könnyű dolga, hiszen egymás rajongói olykor bizony megnehezítették az életüket. Már kapcsolatuk elején járták a világot, ez pedig azzal járt, hogy szélesebb körben is megismerték a nevüket, a hírnév miatt pedig egyre többen ácsingóztak utánuk, mind nők, mind pedig férfiak. Első chicagói fellépésükre így emlékeznek: „Még nem voltunk házasok, és nem is mondtuk az ottaniaknak, hogy összetartozunk. Klárika sokat kuncogott a hölgyrajongóim epekedésén” – vallotta be Gyuri, aki után bizony sok nő megfordult. Klárinak is akadtak azonban hódolói, méghozzá rámenősek is: „Volt egy fiatalember, aki nem sokat tudott rólunk, és később utánam jött Magyarországra, majd közölte, hogy elvenne feleségül! Itthon tudatosult benne az, hogy együtt vagyunk Gyurival” – mesélte az énekesnő, aki szerint a féltékenység sosem volt téma vagy probléma náluk, ugyanis a legtöbb férfi bevallása szerint megérezte, hogy nincs esélyük nála.

Az énekes talán így próbálta kifejezni szerelmét a színésznő irányába? Egy biztos, a nők körében igencsak népszerű Sinatra nem aprózta el Monroe meglepetését.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Aranyos pillanatot lehetett kiszúrni Katalin hercegné és legidősebb gyermeke, György herceg között, melynek köszönhetően kiderült, hogyan szólítja édesanyját az ifjú trónörökös.
Fashion&Beauty
Ahogy telik-múlik az idő, Lindsay Lohan egyre inkább a természetesség híve, ezt pedig nem fél felvállalni a nyilvánosság előtt sem.
Lifestyle
Egy nehéz felismeréssel szembesül a Rák. Napi horoszkóp.
Egészség
Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.
Lifestyle
Gusztáv antibakteriális talpbetétet vásárolt, és az interneten közkincsé tette a leírást, amivel találkozott.
Lifestyle
Elég sok madár Magyarországon telel át, vannak azonban ételek, amiket szigorúan tilos nekik adni.