Évtizedes titokra derült fény Axl Rose és Kurt Cobain múltjából: ezért utálta egymást a két rockóriás

A Nirvana néhai frontembere, Kurt Cobain és a Guns N' Roses énekese, Axl Rose sosem szívlelték egymást igazán. Ennek több alkalommal is hangot adtak, ám azt sokan nem tudják, miért volt balhés a viszonyuk.

Finoman szólva sem kedvelték egymást

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Kurt Cobain a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb ikonja volt, emellett a Nirvana frontembereként hozzájárult az alternatív rock megújulásához: a zenekar máig népszerű slágere, a Smells Like Teen Spirit megjelenése hatással volt a rockzene átalakulására, valamint arra, hogy a nyolcvanas évek népszerű irányzatai után a grunge és az alternatív műfajok felé tolódjon. Az énekes az együttes berobbanásának hála amerikai és nemzetközi szupersztárrá vált, ám ő nem igazán tudta elviselni a hírnevet: életének utolsó éveiben drogfüggőségben szenvedett, majd tragikusan fiatalon, mindössze 27 évesen elhunyt – mint ismert, hollétéről napokig nem tudtak, végül az otthonában találták rá. Halálának okaként hivatalosan fejlövéssel elkövetett öngyilkosságot jelöltek meg, de mindmáig homály fedi a teljes igazságot, a tragédia körüli bizonytalanságok pedig napjainkban is vitákat szítanak. Páratlan tehetségén és elsöprő sikerein túl azonban egy valamit még biztosan állíthatunk Cobainnel kapcsolatban: egész pályafutása alatt feszült viszonyt ápolt a Guns N' Roses fenegyerekével, Axl Rose-al. No de miért és hogyan alakult így a kettejük kapcsolata? Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Nirvana frontembere 27 éves korában halt meg, egyetlen lánya pedig már 29 éves is elmúlt.

Leadfotó: Frank Micelotta/Getty Images/Paul Natkin/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.
Lifestyle
Mielőtt az őszi hideg miatt ismét rendszeresen bekapcsolnánk a fűtést, érdemes néhány percet szánni a radiátorokra, ugyanis egy kevéssé ismert beállítás az egész fűtési időszakban sokat számíthat.
Sztárok
A Terror Háza Múzeum előtt tartott demonstráción lépett színpadra zenei fellépőként Nagy Feró, aki a múzeum működésének felülvizsgálata és a főigazgatói tisztség megszüntetése elleni kiállásában...
Sztárok
Rebecca De Mornay a nyolcvanas évek elején szinte egyik pillanatról a másikra vált Hollywood egyik legvonzóbb és legkeresettebb színésznőjévé, ám azóta több mint négy évtized telt el, és ma már...