Utazás

Meglógott egy pingvin a budapesti állatkertből, a város közepén fogták el a rendőrök - Fotó

Nemes ügy mellé álltak

A Fővárosi Állat- és Növénykert egyébként egy nemes kezdeményezésre hívta fel a figyelmet pár nappal ezelőtt. Miként közleményükben is írják, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA), amely Írországtól az Egyesült Arab Emírségekig, a spanyol Kanári-szigetektől Kazahsztánig 45 ország háromszáznál is több állatkertjét fogja össze, és amelynek az ő intézményük is tagja, március másodikán közös európai pénzalap felállításáról döntött az ukrajnai állatkertek támogatására. Az állatkert a közleményében arra is kitér, milyen módon lehet pénzadományokat küldeni.

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége kapcsolatban áll az ukrán állatkertekkel. Kijev, Harkov és Mikolajiv állatkertjével a legszorosabb az együttműködés, hiszen ezek az intézmények az EAZA hivatalos tagjelöltjei. De az országban működő többi társintézménnyel is együtt dolgozik az EAZA közössége az Ukrán Állatkertek Szövetségén (AZU) keresztül. Az összegyűlt támogatást a jövőbeli helyzetnek megfelelően, az ukrán állatkertek szakmai közössége és az EAZA Technikai Segítségnyújtási Bizottságának közös döntése alapján fogják felhasználni.

Fotó: 123rf
Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az újonnan felfedezett faj egyébként a húsevő abeliszauridák (Ábel gyíkjai) nevű családba tartozott.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bár a Titanic katasztrófája vált a hajózás történetének legismertebb tragédiájává, a második világháború végén történt egy szerencsétlenség, amely több mint kilencezer ember életét követelte – mégis...
Lifestyle
Hollywood legemlékezetesebb filmjei között számos Stephen King-adaptáció található, legyen szó izgalmas börtön drámákról vagy hátborzongató szállodai rémtörténetekről.
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.
Home&Design
A karakter és a stílus visszatér a konyhákba, és a tervezők szerint az apró, vintage kiegészítők adják azt a különleges bájt, amire mindenki vágyik.
Lifestyle
Kis dolgoknak tűnnek, de ezekkel a trükkökkel tényleg sokat lehet spórolni – észrevétlenül is.
Fashion&Beauty
Ha szeretnéd feldobni a pasid tavaszi stílusát, nincs jobb alkalom, mint most frissíteni a sneakerkollekcióját. Idén a férfi sneakerek között minden van: letisztult vászonklasszikusok, ultralapos...