Utazás

A nők vagy a férfiak okoznak több balesetet? Végre pont kerül az örök vita végére

A legveszélyesebb hónapok, napok és napszakok

Egészen egyértelmű tendenciák olvashatók ki a jelenleg rendelkezésre álló tavalyi adatsorból a hónapokkal kapcsolatban, bár ezt a listát jelentősen befolyásolhatja a mindenkori időjárás is. 2021 első három hónapjában látványosan csökkent a balesetszám, áprilistól viszont határozottan emelkedett egészen a nyári csúcsokig. Június, július és augusztus hónapokban egyaránt több mint kétszer annyi alkalommal kellett rendőrt hívni a hazai közutakra, mint az év legnyugodtabb időszakának számító márciusban. Jellemzően a hosszabb autós kirándulásokkal terhelt nyári hónapok a leginkább rizikósak minden évben, évtizedek óta, ezek számaihoz csak egy-egy kiemelkedően csapadékos (havas, latyakos) téli hónap tud közel kerülni, évtizedente talán egy-két alkalommal.

A hét napjait nézve ősidők óta a legzűrösebbnek a pénteket mutatják az adatbázisok, ha nem is az év minden egyes hetében, de az utolsó munkanap kiemelkedik a mezőnyből. A második legproblémásabb (és minden bizonnyal a második legforgalmasabb) nap a statisztikák szerint a csütörtök. Velük szemben állnak másik végletként a vasárnapok, ezek a hét legbiztonságosabb, legnyugisabb napjai. A maradék négy nap statisztikáit nézve nagyjából azonos szinten mozog a balesetszám, a szombatok hozzák a hétfők-keddek-szerdák szintjét.

A napszakokat nézve a forgalom – különösen városokban jellemző – megugrását eredményező reggeli és a délutáni csúcsokban ütköznek egymásnak a legnagyobb számban a gépjárművek. A KSH négy darab 6 órás időszakra osztja a napokat, a reggel 6-tól déli 12 óráig tartó időszakot hajszállal előzi a feketelistán a 12-től 18-ig tartó időszak.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Hatszáz év után először mozdították el a sienai katedrálisban és a firenzei bazilikában álló Donatello alkotásokat egy kiállítás kedvéért.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...